Folytatódhat a globális játékkonzolpiac vesszőfutása, sőt idén az eladások akár az elmúlt években tapasztaltaknál is jobban zuhanhatnak. Ha a legfrissebb előrejelzések igaznak bizonyulnak, 2012 lehet zsinórban a negyedik olyan esztendő, amikor csökken a játékkonzolok globális értékesítése. Míg a válság kirobbanása előtt, sőt még 2008-ban is világszerte évi 90–100 millió ilyen készülék talált gazdára, az idén jóval 70 millió alá kúszhat az eladások száma.
Pedig az év elején sokan még fordulatban bíztak, 2011-ben ugyanis a korábbi évekhez képest kevésbé szűkült a piac. Tavaly világszerte nagyjából 77 millió konzolt értékesítettek, ami alig volt több, mint 3 százalékos esés 2010-hez képest, szemben a 2009–2010-es, jóval 10 százalék feletti zuhanással. Ezek alapján a piackutatók arra számítottak, hogy 2012-ben kissé nőhetnek az eladások, s az év egészében globálisan 78-79 millió készülék kelhet el.
Az év első három hónapjának eladási adatai azonban igen kiábrándítóra sikerültek. S bár a piac legnagyobb szereplőitől a növekedést jósoló szakértők is csökkenésre számítottak, olyan mértékű zuhanásra, mint amit az év első három hónapjában tapasztalhattunk, senki nem számított. A Microsoft, a Nintendo és a Sony ugyanis január és március között alig több, mint négymillió konzolt értékesített, míg tavaly bő hatmilliót, ez pedig 30 százalék fölötti visszaesés (20 százalék fölötti csökkenéssel a legpesszimistább szakértők sem kalkuláltak). Lényegében semmivel nem kedvezőbb a kép akkor sem, ha értékben szemléljük az első negyedév eladásait: az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb nemzeti piacán az NPD piackutató cég adatai szerint mindössze 904 millió dollárt költöttek játékkonzolokra, ami 30 százalékos csökkenés 2011 hasonló időszakához képest.
Az igen gyenge első negyedévet követően nem meglepő módon lényegében már senki nem bízik a szektor idei bővülésében, sőt a legfrissebb elemzések a tavalyinál is jóval nagyobb mértékű hanyatlással számolnak. A Strategy Analytics piackutató cég most úgy kalkulál, hogy az eladások az idén 19 százalékkal maradhatnak el a tavalyitól, ami azt jelenti, hogy 2012-ben alig több, mint 60 millió készüléket értékesíthetnek.
A gyenge eladási adatok fényében nem meglepő, hogy a gyártók első negyedéves gyorsjelentésükben kivétel nélkül kitértek a piac gyengélkedésére. A legnagyobb esésről a Microsoft adott számot, amely alig több, mint fele annyi Xbox 360 készüléket értékesített, mint egy évvel korábban, s ezzel annak ellenére elvesztette globális piacvezető pozícióját a szektorban, hogy az Egyesült Államokban továbbra is első helyen áll. A szoftveróriás egyébként kellemes meglepetést okozó gyorsjelentésében kizárólag az Xboxot jegyző divízió keltett csalódást: az üzletág forgalma ugyanis hatodával esett vissza. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a Sonynál sem, amelynek PlayStation3 konzolja ugyan globális piacvezetővé vált az első negyedévben, de a terméket jegyző divízió így is majd 230 milliárd jenes (2,8 milliárd dolláros) veszteséget hozott össze, ami komoly visszalépés a tavalyi 10,8 milliárdos nyereséghez képest.
A legrosszabb helyzetben mégis talán a Nintendo van. A japán gyártó ugyan „csak” negyedével kevesebb Wii konzolt értékesített 2012 első negyedévében, mint egy évvel korábban, de a társaság két szempontból így is komoly hátrányban van legnagyobb konkurenseihez képest. Egyrészt a Nintendónak a konzolgyártás a fő profilja – szemben a Sonyval és a Microsofttal, amelyek más üzletágak eredményéből fenntarthatják játékdivíziójukat, amíg gyengélkedik a piac. Másrészt a Nintendo üzleti modellje is kedvezőtlenebb ilyen környezetben, hiszen míg a másik két cég nem titkoltan veszteséggel értékesíti készülékeit, s a játékon keres, addig a japán vállalat eredményességében már a konzoleladások is meghatározóak.
Helyettesítő termékek
Hosszú távon nem sok jóval kecsegtet a játékkonzolgyártók számára az okostelefonok és táblagépek rohamos terjedése sem, ezek az eszközök ugyanis komoly konkurenciát jelentenek az ágazatban ténykedő cégek számára. Sokatmondó adat, hogy miközben a Nintendo és a Sony a hordozható eszközökre fejlesztett játékszoftverek piacán még három évvel ezelőtt is 80 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkeztek, addig tavaly már az Android és iOS (a két legmeghatározóbb okostelefon operációs rendszer) platformra értékesítették a legtöbb játékot. Szakértők szerint a mobileszközök terjedése miatt a tendenciákban jövőre sem várható számottevő változás, azaz az okostelefonok és tabletek részesedése tovább emelkedhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.