A sikeres költségcsökkentést követően a vállalat vezetése most arra törekszik, hogy elválassza a tőzsdei jelenléthez és a befektetésekhez kapcsolódó tevékenységet a szakmai munkától, tovább erősítve ezzel a csoport holdingjellegét. Ennek egyik utolsó lépéseként a következő hónapokban öt – alapvetően stratégiával és befektetésekkel foglalkozó – társaság válik ki a cégcsoportból, miközben a Synergon Nyrt. funkciója is átalakul: az anyavállalatnak tulajdonosi vagyonkezelési szerepet kell ellátnia a jövőben, illetve természetesen a stratégia kidolgozása és a leányok közötti együttműködés koordinálása is központi feladat lesz.
A kiválások mellett egy teljesen új leányvállalatot is létrehoz a vállalat, méghozzá Bulgáriában. A vezérigazgató elmondta: a Synergon 2012-es stratégiájának fontos eleme a külföldi terjeszkedés, aminek első lépése a bolgár piacra lépés, amennyiben azonban ezt a kísérletet siker koronázza, a későbbiekben más országokban is szerencsét próbálhat a vállalat.
Nullszaldós lehet ez az év
Az előző két esztendő összesen közel 1,6 milliárdos adózott veszteségét követően az idén legrosszabb esetben is nullszaldót vár a Synergon vezetése. Jeszenszky Zoltán, az igazgatótanács elnöke elmondta: a 2011-es esztendő igen gyenge első kilenc hónapját követően a tavalyi utolsó negyedévben már látszódtak a javulás jelei, s arra számítanak, hogy ez a tendencia az idén is folytatódik. Bár a gazdasági környezet továbbra sem túl kedvező, ideális esetben akár nyereségről is számot adhat év végén a csoport.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.