Bemutatta új Galaxy S III névre keresztelt okostelefonját a Samsung, amit egyértelműen az iPhone kihívójának szán a dél-koreai vállalat. A társaság legújabb készülékét az Apple termékénél is jóval nagyobb HD-felbontású képernyővel szerelte fel, és a telefon akkumulátora is többet bír majd, mint a nagy konkurensé. A Samsung Galaxy S III egyik fontos újdonsága emellett az Apple által az iPhone 4S-ben bemutatott Sirihez hasonló, intelligens hangfelismerő és irányító rendszer (S Voice), melyet a dél-koreai gyártó összekötött a mozgásérzékelővel is. A készülék további érdekessége az a képesség, hogy az általa készített fényképeken szereplő ismerőseink arcát felismerve azonnal felkínálja a lehetőséget arra, hogy elküldjük nekik a képet. A fényképezést segíti az is, hogy a készülék képes 8 sorozatfotó közül kiválasztani a legjobban sikerültet.
A Samsung az első negyedévben összesen 93 millió mobiltelefont értékesített, aminek már közel a fele volt okoskészülék. A vállalat ezzel globális vezetővé vált a szektorban megelőzve a finn Nokiát, és világelső az okosszegmensben is az Apple előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.