A Vodafone is áthárítja ügyfeleire a kormányzat által két hete elfogadott, július 1-jétől életbe lépő távközlési adót. Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a társaság csütörtöki tájékoztatóján elmondta: a cég mind feltöltő-kártyás, mind előfizetéses ügyfelei esetében emeli a tarifákat.
A cégvezető kiemelte: a társaság azért döntött az árak emelése mellett, mert a jövőben is folytatni szeretnék hálózatfejlesztésüket, ez pedig csak úgy lehetséges, ha az új terheket részben megosztják ügyfeleikkel. Hozzátette: a cég eredménye már a 2010-ben bevezetett válságadó miatt veszteségbe fordult, a Vodafone számításai szerint az új teher pedig az eddiginél is nagyobb befizetési kötelezettséget jelent a társaság számára. Ráadásul a cég üzleti évének végéig, tehát még kilenc hónapig párhuzamosan fizeti a két adót.
A vállalat az áremelést – a hasonló lépését már a törvény elfogadása előtt bejelentő Telenorral ellentétben – tartósra tervezi. Beck György, a cég elnöke ezt azzal indokolta, hogy a Vodafone tavaly indított hálózatfejlesztése során úgy kalkulált, hogy csak 2013-ig kell különadót fizetnie, s ezt követően már nem kell hasonló többletteher eredményrontó hatásával számolniuk. Ezzel szemben a most bevezetett új adó a cég becslései szerint a következő esztendőkben éves szinten 8–10 milliárdos befizetési kötelezettséget jelent, ami rontja a beruházás megtérülését. Ez az összeg Diego Massidda szerint nagyjából megfelel annak, amit a társaság évente beruházásokra költ. A most közzétett tervek szerint a Vodafone július elsejétől a feltöltőkártyás ügyfelek sms- és percdíjait 2,5 forinttal emeli, így az ebből származó nettó bevétele egy hajszállal elmarad a törvényben előírt 2 forintos összegtől (a bevétel után a cégnek áfát is fizetnie kell). Az előfizetéseknél ugyanakkor már nem volt ilyen egyszerű az adó áthárítása, hiszen ezeknél nem lehet minden lebeszélt perc után kiszámlázni a többletterhet.
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.