A Budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda 510 millió forintból újul meg; a beruházáshoz az Európai Unió 393 millió forint támogatást ad – jelentette be Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója. A legkésőbb november elejéig tartó munkálatok során felújítják az előcsarnokot, amely természetes kőburkolatot kap, összekötik a gőzfürdőt és az uszodarészt, illetve az uszodában korszerűsítik a szellőzőberendezést. A külső felújítás keretében megújul az épület tetőszerkezetének egy része, és a külső homlokzat is. A felújítással a Rudas olyan külsőt kap, amely a város ékkövévé teheti a több mint 400 éves fürdőt, ugyanis a homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állítják helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján. A beruházás fővállalkozója a Kalotherm Zrt., amely korábban is részt vett a fürdő felújításában. A felújításoktól a forgalom növekedését várják.
Kiderült, hogy az épületben található palackozóra nem terjed ki a felújítási program. Ezzel kapcsolatban a Világgazdaság kérdésére Szőke László elmondta, hogy az 500 négyzetméteres épületrész a magyar állam tulajdona, annak bérleti jogáról idén márciusban mondott le az azt sokáig használó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. A mostani tervek szerint a palackozó egy hónapon belül a használatukba kerülhet, s egyelőre marad jelenlegi formájában. Szőke László elmondta: élményfürdőt szeretnének kialakítani a területen, mert a látogatási adatok alapján lenne rá igény. Hozzátette, hogy a tervek már rendelkezésre állnak, és folyamatban van az elvi építési engedélyezés.
Az is biztos, hogy a több száz millió forintos beruházást a társaság önállóan nem tudná finanszírozni, így szükség van állami támogatásra is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.