Madar Norbert, a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. szakértője ugyanakkor lapunknak rámutatott, hogy az online kereskedelem korántsem igényel kevesebb munkát, mint az ágazat hagyományos offline formája. Sokan, akik azt hitték, ez könnyű kereset, bele is buktak.
Azért sem könnyű kenyér ez, mert az előírások szerint a webáruházakban megrendelt terméket nyolc napon belül vissza kell vennie a kereskedőnek, hiszen egy cipő fotója alapján nem lehet eldönteni, kényelmes-e. Azonban vannak, akik megrendelnek egy tévét, és a foci-Eb nyolcadik napján szomorúan közlik, hogy nem vált be. És rendelnek egy másikat másik cégtől. Kérdésünkre Madar Norbert elmondta, hogy tudomásuk szerint Magyarországon a vásárlástól való elállás aránya átlagosan 8–10 százalék között van, míg Csehországban és Szlovákiában már komoly gondot okoz a kereskedőknek a 20–30 százalékos arány. Persze a kereskedőket sem kell félteni. Van olyan webáruház, amely a nyolcadik napon visszavitt tévét csak az eredeti árnál kevesebbért hajlandó visszavenni.
Az ilyen kölcsönös ravaszkodásról az a szakértő véleménye, hogy ebben a szakmában a bizalom elnyerése a legnehezebb, ugyanakkor a kereskedőnek jóhiszeműnek kell lennie. Az a cég, amely megtalálta a jóhiszeműség és az óvatosság között a középutat, fenn is marad. Amint a tavalyi 155 milliárdos forgalom 70 százalékát elérő félszáz cég is sok éve kezdte a munkát.
Érdekes ugyanakkor, hogy miközben folyamatosan emelkedik a futárszolgálatok által házhoz szállított termékek száma, a magyar fogyasztók egyre nagyobb számban az áruátvételi pontokra rendelik a termékeket. Az internetes vásárlók folyamatosan bővülő tábora inkább a szabadidejének egy részét áldozza fel a termékek átvételére, mintsem hogy a házhoz szállítást válassza. Ennek köszönhetően a közelmúltban hirtelen megszaporodtak a két évvel ezelőtt indított úgynevezett Pick Pack Pontok. Ez a ma már több mint 400, hírlapüzletekben és benzinkutakon működő pont 130 településen van elszórva, ahol a fogyasztók személyesen is átvehetik az interneten megrendelt csomagot. És ha szűk a cipő, nem olyan a póló árnyalata, mint a képernyőn, másként működik a készülék, azonnal el is lehet állni a vásárlástól.
Ez az értékesítési filozófia pedig képes lehet arra, hogy – offline társaihoz hasonlóan – teljesen átrendezze az internetes vásárlásról alkotott képünket.
A fejlesztéseknek további lendületet ad, hogy az internetes kereskedők legnagyobbika, az Amazon.com már felépítette Szlovákiában regionális disztribúciós raktárát, ahonnan ősztől szolgálja ki a cseh, a lengyel, valamint a szlovák vásárlókat.
Magyarország a jövő évben kerül sorra Romániával és Horvátországgal együtt.
Ez az értékesítési filozófia pedig képes lehet arra, hogy – offline társaihoz hasonlóan – teljesen átrendezze az internetes vásárlásról alkotott képünket.
A fejlesztéseknek további lendületet ad, hogy az internetes kereskedők legnagyobbika, az Amazon.com már felépítette Szlovákiában regionális disztribúciós raktárát, ahonnan ősztől szolgálja ki a cseh, a lengyel, valamint a szlovák vásárlókat.
Magyarország a jövő évben kerül sorra Romániával és Horvátországgal együtt.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.