Már a nyitás előtti utolsó simításokat végzik a Mellow Mood Hotels (MMH) szállodacsoport üzemeltetésébe tartozó 5 csillagos Buddha-Bar Hotelen. „A projektet eredetileg 2006-ban indítottuk el, amikor a gazdaság helyzete stabilabbnak tűnt, és a fejlesztések időszaka volt. Úgy gondoltuk, hogy a Buddha-Bar koncepcióban van fantázia. Külföldön nagyon sikeresek, ezért akartuk mindenképpen elhozni Budapestre ezt az újfajta atmoszférát. A döntés egyfajta fejlődési ívet is mutat: a cég folyamatosan a magasabb kategóriák felé törekedett, kezdve a youth hostelektől a három-, majd a négycsillagos szállodákon át egészen a legfelsőbb kategóriáig. A portfóliónk így válik teljessé” – mondta lapunknak Sameer Hamdan és Zuhair Awad. Az MMH ügyvezető igazgatói szerint a Klotild Palota valódi gyöngyszeme lesz a fővárosnak. A szálloda színvonalával elsősorban a művész-, divat- és sportvilágból szeretnék Budapestre csábítani a vendégeket. „Az előzetes lekérések és megkeresések alapján jó foglaltsági adatokra számítunk már a kezdetektől, és bízunk benne, hogy ez fokozatosan nő, és rövid idő alatt megközelítjük a legjobb foglaltságú szállodákat” – fogalmaztak. Hozzátették: üzemeltetői oldalról a befektetés mintegy 7,7 millió eurós összeget tesz ki.
A budapesti szállodapiac mostani helyzetét tekintve azonban meglehetősen kockázatos üzleti lépés ötcsillagos szállodát nyitni. Ugyanis a gyenge márciusi teljesítmény következtében romlott a hazai szállodák teljesítménye az első negyedévben, Ausztria, Csehország, Lengyelország és Szlovákia szállodáival összevetve Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a szállodák teljesítményét legjobban érzékeltető mutató, az egy kiadható szobára jutó nettó bevétel (revpar) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) piackutatása alapján a régió 31 város között Budapest szállodái szobafoglaltságban a 30., nettó átlag szobaárban és nettó revparban a 29. helyen végeztek az első negyedévben. A szövetség szerint érdekes, hogy márciusban az országos szállodai kapacitás 7,3 százalékkal, a budapesti 10 százalékkal magasabb volt, mint egy éve, bár a szállodák üzletmenete, jövedelmezősége közismerten gyenge a tavalyi javulás ellenére. „Minden hotel hitelből épül. Mindig az a kérdés, hogy tud-e annyit termelni, hogy 1–2 év után a kamattörlesztés mellett már a tőketörlesztést is fedezze a nyereségesség mellett” – mondta lapunknak Kovács István. Az MSZÉSZ főtitkára leszögezte: az elmúlt éveket nézve 20 százalékos infláció mellett a szobaárak az 5 évvel ezelőtti szinten vannak. Budapesten az első negyedévben a szállodák bruttó szobaárbevétele 11,1 milliárd forint volt. Ez 12,5 százalékkal meghaladta a 2011-es 9,9 milliárd forintot, illetve 2,5 százalékkal a 2007-es 10,9 milliárdot. „Ötcsillagos hotelt nyitni azért is kockázatos, mert a főváros vonzóképessége nem elég erős a riválisaihoz képest. Jelenleg a kisebb, kevésbé költséges négycsillagos hotelek állnak legjobban ellen a piacot sújtó válságnak” – mondta Kovács István.
Kaszálnak a lengyel szállodások
A CheapHotels.org felméréséből kiderül, hogy alaposan fel kell tölteniük a pénztárcájukat azoknak a futballrajongóknak, akik ellátogatnának Lengyelországba az Európa-bajnokságra. A hotelszobák átlag 500 százalékkal kerülnek többe, mint máskor, de van olyan szálloda is, amely a normálisnál 10-szer magasabb árat kér egy szobáért. Például a varsói Hotel Pulanska a lengyel–görög meccs idejére (június 8–9.) 1002 százalékkal emelte árait, ekkor egy éjszaka egy kétágyas szobában 530 euróba kerül majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.