Országmarketingen kívül fejlesztésekre is jut pénz, hiszen az Új Széchenyi Terv pályázatain keresztül több mint 87 milliárdos támogatással valósulhatnak meg turisztikai beruházások. Az ország minden régiójából várja a pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség augusztus 31-éig. A forrásokért hatalmas verseny várható például a gyógyfürdővel rendelkező települések – Zalakaros, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz – között. Makó például már nyertesnek érezheti magát, hiszen az idén tavasszal befejeződött közel 3,2 milliárd forintos fürdőfejlesztést másfél milliárddal támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap.
Sorba állnak majd a pénzekért a balatoni települések is. „Még most sem tökéletes az összefogás. A piacvédelem szempontjából is fontos lenne, hogy minél több helyi vállalkozó társuljon be a TDM-ekbe” – mondta Hoffmann Henrik, a Balaton Regionális TDM szövetség elnöke. A TDM-ek civil turisztikai önkormányzatokként működnek, összefogják a helyi vállalkozásokat. Szerinte egységesíteni kell a Balaton régiót, átfogó turisztikai koncepció mellett marketing- és költségtervre van szükség, mert úgy hatékonyabb lobbiszervezetként működhetnének. Hogy még bőven van hová fejlődni, azt jól mutatja, hogy a 179 települést magába foglaló régióban csak 21 TDM szervezet működik. „Siófok, Fonyód vagy Keszthely sem képes egy kategóriába kerülni, például, a horvát tengerparttal. Márpedig a nagyobb turisztikai egységekkel kellene versenyezni a vendégekért, nem egymással” – mondta.
A forrásokért folytatott versenyben a Balaton legnagyobb riválisa Budapest. „Az egységes üzenet megteremtése azonban nem könnyű folyamat egy egységesség híján működő városban, így Bécs és Prága nagyon elhúzott tőlünk” – fogalmazott Molnár József, a Budapesti TDM igazgatója. Bizonyos fejlesztésekre azonban akad forrás, így például a kormány által nemzetgazdaságilag is kiemeltté nyilvánított, 8,5 milliárd forint értékű – teljes mértékben uniós forrásokból megvalósuló – beruházással a Várbazár és környéke lehet a főváros új turisztikai ékessége 2014-től.
Nyugat-Dunántúl: helycserés támadás
A főváros és a Balaton után a Nyugat-Dunántúl Magyarország harmadik legerősebb idegenforgalmi régiója, városai között azonban nincs nyoma az összefogásnak. Sopron például nem sokkal azután, hogy Győr lehagyta a vendégéjszakák számában, külön kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. segítségével. Mosonmagyaróvár is beszállhat a versenybe, mert 1,5 milliárd forintos beruházással megnyílik a FUTURA Élményközpont, ahová évi 80 ezer látogatót, köztük sok külföldit várnak. „Egy kisváros nagy dobása” – így jellemezte a többségében uniós támogatásból megvalósuló kiállítást Nagy István polgármester. Hozzátette: régóta tervben volt egy olyan attrakció, ami a hátán cipelhetné a város turizmusát, és elősegítené, hogy a Szigetköz a Nyugat-Dunántúl kiemelt desztinációja legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.