A lapunk által megkérdezett szállásadók szerint azonban végre talán erősödött a balatoni szezon. Igaz a bázis alacsonyan volt, hiszen 2010 és 2011 is nagyon kevés vendéget hozott a Balatonhoz. Ezt a számok viszont egyelőre nem tükrözik vissza. A legutóbbi statisztikából egyelőre az első fél év adatai olvashatók ki. Ebből az látszik, hogy az első fél év a tavalyihoz hasonló volt: a balatoni szállodák átlagos szobafoglaltsága 38,7 százalék, ami jócskán alatta marad a fenntarthatósághoz szükséges minimálisan 50 százaléknak.
„Nem zárnak be a hotelek augusztus 20-a után sem, így mi sem ürültünk ki. Az ünnepig 93-95 százalékos telítettséggel mentünk, most ez 10 százalékkal esett vissza. Az egyéni vendégek szeptemberig biztosan maradnak, utána pedig beindul a konferenciaturizmus. A vendégeink kétharmada magyar” – mondta lapunknak Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési igazgatója.
Szintén elégedett a 2012-es nyári szezonnal a Balaton körül 17 kempinget működtető Balatontourist Zrt. „A jó idő miatt még a következő hétvégére is visszatérnek a vendégek. A faházakban, lakókocsikban nincs szabad hely, a kempingrész viszont hatalmas, ott nehéz telt házat csinálni” – magyarázta Gyarmati Csilla értékesítési igazgató. Hozzátette: tavaly gyenge évet zártak, de az idén mintegy 10 százalékkal növekedett a forgalom.
„A magyarok a tapasztalatok szerint az utolsó pillanatig kivárnak, ha a Balatonnál tervezik a nyaralást. Figyelik az időjárás-jelentést, és ha jó időt ígérnek, azonnal beindulnak a foglalások. A hosszú hétvége után megcsappant az érdeklődés, de most a kánikula miatt jó esély van arra, hogy hosszabb lesz a szezon. Arra számítunk, hogy még a szeptember is jó hónap lesz” – mondta a fonyódi Balaton Travel irodavezetője, Kaponna Árpádné. Hozzátette: nagy családok, baráti társaságok körében bejáratott módszer, hogy összeállnak, és egy-két hónapra közösen kibérelnek egy két-három szobás házat, ahol végül a napidíj személyenként már csak töredéke annak, amennyit egy klasszikus apartmanért vagy szállodai szobáért kifizetnének.
Komoly árkülönbség van az északi és a déli part között, utóbbi az olcsóbb, de nem egységesen, mert mindkét parton vannak sláger- és olyan, vízparttól távoli, úgynevezett háttértelepülések, ahol szélsőségesek a tarifák. „Több olyan hétvége is volt, amikor nem volt készpénzes fizetés, mindenki SZÉP kártyával fizetett. Az üdülési csekk sokkal több adminisztrációval járt” – hangsúlyozta az irodavezető.
A gyógyturizmust pedig egyáltalán nem érinti a szezonalitás: Hévízen, Zalakaroson és környékén nincs okuk panaszra a szállodáknak, hiszen egyre több a külföldi vendég, ami a sármelléki reptérnek is köszönhető.
A Szántód–Tihany között közlekedő kompon január elsejétől augusztus 21-ig 252,4 ezer járművet és 722 ezer 600 utast szállítottak. A balatoni turizmus alakulásában fokmérőnek számító kompforgalom adatai szerint tovább tart a bicikliturizmus fellendülése az üdülőrégióban: az előző év hasonló időszakához képest 27,1 százalékkal több, közel 43 ezer kerékpár szállításához váltottak jegyet az utasok.
A személyhajózásban 5,6 százalékkal nőtt a közzétett adatok szerint az eladott jegyek utáni bevétel, melynek egy része az utasok számának egyszázalékos emelkedéséből, egy része pedig az idei tarifa emelésből fakad.
A Szántód–Tihany között közlekedő kompon január elsejétől augusztus 21-ig 252,4 ezer járművet és 722 ezer 600 utast szállítottak. A balatoni turizmus alakulásában fokmérőnek számító kompforgalom adatai szerint tovább tart a bicikliturizmus fellendülése az üdülőrégióban: az előző év hasonló időszakához képest 27,1 százalékkal több, közel 43 ezer kerékpár szállításához váltottak jegyet az utasok.
A személyhajózásban 5,6 százalékkal nőtt a közzétett adatok szerint az eladott jegyek utáni bevétel, melynek egy része az utasok számának egyszázalékos emelkedéséből, egy része pedig az idei tarifa emelésből fakad.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.