A csoport adózás előtti nyeresége a második negyedévben 1,551 milliárd forintra rúgott, 68 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakáét.
Az összes működési és egyéb bevétel az első fél évben 21,1 milliárd forint volt, 9 százalékkal magasabb a tavalyi első félévihez képest, a valamennyi földrajzi szegmens által elért jelentős növekedés hatására. Az euróban kimutatott csoport szintű árbevétel 1 százalékkal csökkent a devizaárfolyamok következtében. A csoport szintű foglaltság 56,4 százalékra emelkedett a tavalyi első félévi 56,1 százalékról.
Az árbevétel javulásának és a múltbéli költségcsökkentéseknek köszönhetően az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény és az üzemelési eredmény jelentősen javult: a növekmény a tavalyi második negyedévhez képest 0,6 milliárd forint, a tavalyi év első fél évéhez hasonlítva pedig 1,1 milliárd forint.
A magyarországi szegmens bevétele az első fél évben 11,5 milliárd forint, 2 százalékkal javult, mivel a szállodák foglaltsága enyhén, 52,9 százalékról 53,3 százalékra nőtt. Az üzemi veszteség 10 százalékkal mérséklődve 1 milliárd forintot tett ki. Az adózás előtti veszteség a tavalyi első félévi 639 millióról 220 millió forintra mérséklődött.
A pénzügyi tevékenység nyeresége 451 millióról 749 millió forintra emelkedett, elsősorban az árfolyamváltozásoknak köszönhetően. A működésből származó nettó pénzeszköz állomány 2012 első fél évében 1,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 19 millió forintról, a működő tőke kedvező változása miatt. A beruházások és befektetések értéke 900 millió forintot tett ki, a tavalyi első félévi 2,8 milliárd forinttal szemben, amikor jelentős gyógyászati beruházások történtek a cseh, szlovák és romániai leányvállalatoknál.
A csoport átlagos létszáma 5 százalékkal, a tavalyi első félévi 4506-ról 4279 főre csökkent. A Danubius részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a keddi kereskedést 3,03 százalékos növekedéssel, 2380 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 2.150, a legmagasabb 3.420 forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.