A második fordulóban az ajánlattételhez szükséges műszaki dokumentációt három pályázó kapja meg: a Kapsch Carrier Com Kft. és az MVM Ovit Zrt. közös ajánlattevőként, a Nokia Siemens Networks Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a SELEX Electronik S.p.A. és a Huawei Technologies Híradástechnikai Kft. szintén közös pályázóként.
A részvételi felhívásra jelentkezett még a ZTE Hungary Kft., azonban az alkalmassági feltételeknek nem felelt meg.
A közbeszerzési eljárás várhatóan 2013 első negyedévének végén zárul, ezután a legjobb ajánlattevővel a NISZ megkötheti a szerződést.
A NISZ tavaly december 22-én jelentette meg a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra szóló részvételi felhívását, amelyre a 2013. január 25-i határidőig négyen jelentkeztek, a cégek alkalmasságának vizsgálata március 1-jén zárult le.
A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A NISZ a kormány 2012. novemberi döntése alapján a GSM-R projekt megvalósítója és a projekttel összefüggő támogatás kedvezményezettje. Hatáskörébe tartozik a tervezésre, a kiépítésre és az implementációra vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítása.
A most folyó közbeszerzés tárgya a GSM-R rendszer megvalósítására 905 kilométer vasúti vonalszakaszon.
A projekt 22,6 milliárd forint összköltségvetésű, ennek 85 százaléka uniós forrásból érkezik, a fennmaradó 15 százalékot a költségvetés finanszírozza.
Az érintett vasúti szakaszok: Budapesti állomások és vasútvonalak, Budapest-Székesfehérvár, Győr-Boba-Bajánsenye, Budapest-Hegyeshalom, Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, Budapest-Cegléd-Szajol-Püspökladány és Szajol-Lőkösháza vasútvonalak.
A GSM-R rendszer egységes európai szabványokon alapuló, a vasúti forgalom biztosításához szükséges vezeték nélküli kommunikációt lehetővé tevő rendszer, amely alapinfrastruktúrája az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszernek, az ETCS-nek. A GSM-R és az ETCS együttesen alkotja az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS). A most induló projekttel Magyarország is csatlakozhat az ERTMS rendszerhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.