Tízezer új munkahely létrehozásával 5 éven belül a jelenlegi 180 milliárd forint duplájára lehetne növelni a magyar szoftverexportot az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint. Laufer Tamás, a szervezet elnöke mai sajtótájékoztatójukon elmondta, hogy ennek egyik alapfeltétele az IKT (infokommunikációs technológia) végzettségű mérnökök képzésének növelése évente kétezer fővel. Hozzátette azt is, hogy nem csak a felsőoktatásban, de már a közoktatásban is érdemes lenne elindítani a folyamatot, a természettudományos oktatás helyzetének javításával. A szoftverexport sikeres növelésének fontos eleme lehet a szakképzés és a felnőttképzés megfelelő átalakítása is. A piaci igények és a képzési tartalmak összehangolásában az IVSZ mentorként venne részt.
A szervezet elnöke visszaállítaná a 2011-ben megszüntetett adókedvezményt is, amely lehetőséget adott arra, hogy a vállalatok leírják társasági adóalapjukból a szoftverfejlesztés költségeit. Emellett a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban kiemelten kellene támogatni az IKT eszközök használatával megvalósuló innovációkat. Laufer Tamás jelezte azt is, hogy a magyar kormány stratégiai megállapodás keretében hatékonyan ösztönözhetné a szoftverexport növekedését.
Magyarországon jelenleg több mint ötven cég – többségük hazai kis- és középvállalat – rendelkezik éves szinten 100 millió forintot meghaladó szoftverexport-árbevétellel – közölte Vityi Péter, az IVSZ szakértője. Közülük 7 multinacionális vállalat, 7 külföldi tulajdonos által felvásárolt magyar cég és 37 magyar tulajdonban lévő vállalkozás. A szolgáltatásexportban a nemzetközi cégek dominálnak, ugyanakkor a szoftverexportban a magyar tulajdonú társaságok a meghatározók.
A teljes hazai IKT szektorban mintegy 20 ezer vállalkozás tevékenykedik, ezek a cégek 80 ezer embernek adnak munkalehetőséget. A vállalatok több mint fele nagyon kicsi, mikrocég. Az IKT szegmens a magyar gazdaság egyik legnagyobb hozzáadott értéket teremtő ágazata. Közel 10 milliárd eurós nettó árbevétel mellett több mint egymilliárd eurónyi adót fizet be az állami költségvetésbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.