A lapértesülést egyelőre egyik érintett cégnél sem kommentálták, jól értesült források szerint a tárgyalások már folyamatban vannak, és a végeredmény bármi lehet: akár össze is olvadhat a két óriásvállalat, de a legvalószínűbb, hogy a Vodafone eladja a Verizon Wireless vállalatban lévő 45 százalékos részesedését, és ezzel lelép az amerikai színről.
A háttérben egyebek mellett az áll, hogy a Vodafone a jövőben elsősorban Európára akar koncentrálni: kábelszolgáltatók felvásárlását tervezi, hogy bővíteni tudja hármas - televízió, telefon és internet - szolgáltatását, és ehhez sok pénzre van szüksége.
Az adásvételt akár már a nyáron tető alá hozhatják, és akkor az ügylet egyike lesz a legnagyobbaknak a vállalati történelemben, alig maradva el minden idők legnagyobb tranzakciójától, attól a 164 milliárd dollártól, amennyiért az AOL 2001-ben megvette a Time Warnert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.