A cég szerint az első negyedévet töretlen mobil internetes növekedés és stabil pénzügyi teljesítmény jellemezte. A vállalat mobilinternetes ügyfélköre ugyanis közel 50 százalékkal 755,6 ezerre bővült az összehasonlító időszakhoz képest, mobilinternet-piaci részesedése pedig 30,18 százalékra emelkedett a használt kártyák száma alapján. A cég adatai szerint továbbra is a saját ügyfelei bonyolítják a legnagyobb adatforgalmat, mégpedig havi 1,33 gigabájtot.
A mobilinternet további terjedésének felgyorsításához ugyanakkor a cégnek több frekvenciára lenne szüksége, valamint bizonyosságra jelenlegi frekvenciablokkjainkkal kapcsolatban, erről Christopher Laska vezérigazgató elmondta: „Készek vagyunk jelentős összegeket fektetni frekvenciahasználati jogosultságaink meghosszabbításába és hálózatfejlesztésbe, így nagyra értékelnénk, ha a hatóságok mielőbb konkrét döntést hoznának a frekvenciák ügyében”.
A Telenor tőkeberuházásainak (CAPEX) összege 0,4 milliárd forinttal alacsonyabb volt a 2013 első negyedévében, mint 2012 hasonló időszakában. A Kúria döntése alapján megsemmisítették a 900 megahertzes frekvenciaárverés eredményét, így a korábban elnyert 1,8 megahertzes frekvenciasávra vonatkozó jogosultságot visszavonják. Mivel ezt a frekvenciát az első negyedév során még használta a társaság, az eszközök között szerepel nettó 7,0 milliárd forint könyv szerinti záró eszközértéken. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel kissé elmaradt 2012 első negyedévétől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.