Az LTE-lefedettség a múlt év közepéig globálisan közel félmilliárd ember számára volt elérhető. A várakozások szerint öt éven belül a világ népességének több mint fele élvezheti majd ennek a szélessávú mobiltechnológiának az előnyeit.
Ez év elejére már közel 150 operátor működtet LTE-hálózatot, ennek több mint a kétharmada tavaly indult el kereskedelmi szolgáltatásként. Ebben az évben világméretekben további 60 százalékkal gyarapodhat a 4G-s rendszerek száma – adja hírül a Global mobile Suppliers Association(GSA). Az utóbbi egy évben mintegy száz új szolgáltató jelezte beruházási szándékát az LTE-technológiába, az év végére a kereskedelmi szintű hálózatok száma meghaladhatja a 230-at.
Mindez azonban nagyban függ attól is, hogy mennyire gyorsan jelennek meg és terjednek az előfizetői körben a 4G-képes eszközök és ezekhez mennyire vonzó csomagokat tudnak ajánlani a szolgáltatók. Mindenesetre alkalmazás oldalról biztosított a kereslet, az LTE a korábbi mobiltechnológiákhoz képest szélesebbre tárja a kaput az olyan alkalmazások előtt, mint valós idejű online játékok, a mobil videostreaming keretében villámgyorsan letöltődő tűéles videók, az üzleti utazások jelentős részét kiváltó videokonferenciák, vagy akár a mobil VoIP.
A szélessávú mobil adatforgalom növekedésében már eddig is jelentős szerepet játszottak az okostelefonok. A már idézett Ericsson jelentés szerint a 2012-ben értékesített összes mobiltelefon nagyjából 40 százaléka okos készülék volt. Az adatforgalom 2011 negyedik negyedéve és 2012 negyedik negyedéve között megduplázódott, és a várakozások szerint 2012 és 2018 között előreláthatóan 50 százalék körüli éves növekedési rátával lehet számolni. A mobil forgalmat legnagyobb mértékben az online videózás generálja, ami a teljes okostelefonos adatforgalom negyedét, illetve a teljes táblagép-forgalom 40 százalékát adja.
Magyarországon kereskedelmi szolgáltatás formájában elsőként a Magyar Telekom vezette be a 4G/LTE-technológiát, amelynek a kültéri lefedettsége Budapesten már 99, a beltéri 83 százalékos, országosan pedig a lakosság 27 százaléka számára férhető hozzá kültéren. A bevezetés évében, vagyis 2012-ben az ügyfélszám még alig néhány ezer volt, a cég az idén viszont erőteljesebb felfutásra számít, miután a készülékkínálatban a táblagépek és a modemek mellett megjelentek a 4G/LTE-képes okostelefonok is.
Ennek kapcsán Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató legutóbb elmondta, hogy ebben az évben azok az ügyfelek, akik okostelefonra váltanak, már eleve LTE-képes készüléket keresnek majd. Hozzátette, a Magyar Telekomnál folytatódik a hálózatfejlesztés, az év végéig további vidéki településeken jelenik meg az LTE, ami már a lakosság közel 40 százaléka számára lesz hozzáférhető.
A 4G minél gyorsabb terjedését szolgálják a díjcsomagokban végrehajtott változtatások is. A legutóbbi bejelentések szerint április 1-jétől már a Mozaik S és M csomagokra előfizetők is újgenerációs előfizetőnek számítanak. Sőt, a legkisebb, Mozaik XS díjcsomaggal is elérhető lesz a 4G/LTE hálózat, ehhez azonban az ügyfélnek egy kiegészítő adatopciót is kell vásárolnia az alapdíjcsomag mellé. Az áprilistól elérhető új Next! csomagokban foglalt adatmennyiség is LTE-képes.
A kis- és középvállalkozások is élhetnek a 4G adta lehetőséggel, külön díjcsomagokból válogathatnak az okostelefonos, illetve külön a táblagépes, notebookos felhasználáshoz. A nagyvállalati kört kiszolgáló T-Systems Magyarország is bővíti a 4G/ LTE technológiára épülő, főként egyedi üzleti internet és intranet szolgáltatásait.
Többes megoldások kisebb költséggel
Manapság még inkább jellemző, hogy egy-egy ügyfél több előfizetéssel is rendelkezik. Az előfizetők egy része ugyanis igyekszik olyan módon is csökkenteni a mobil költségeit, hogy alkalmazásokra optimalizált előfizetéseket használ, például külön előfizetéssel rendelkezik a mobilszámítógépéhez, vagy a táblagépéhöz és külön díjcsomaggal a mobiltelefonjához. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell új előfizetést vásárolni, ha táblagépen vagy notebookon is szeretnénk internetezni, hiszen létezik olyan opció a Telekom kínálatában, amely egy előfizetéshez még egy plusz SIM-kártyát nyújt. Ebben az esetben a két kártya közti adatforgalom tetszőleges arányban, párhuzamosan megosztható. Ha tehát van egy mobiltelefonunk internetet is tartalmazó havidíjas előfizetéssel, akkor a DuoNet SIM kártyával minden további nélkül használhatjuk a mobilinternetet bármelyik második készülékünkön is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.