Trend A hazai piac eljutott arra a pontra, ahol a nagyvállalati igények mind a távközlési, mind az informatikai iparágat gyors ütemben képesek átalakítani – állítja Takács Gábor, a Business Telecom műszaki üzletágvezetője. Tapasztalataik szerint a vállalatok 80 százaléka mutat érdeklődést az egységes infokommunikációs megoldások iránt. Ennek fele, mintegy 40 százalék a közeljövőben már kifejezetten „egybe csomagolt” módon kíván távközlési és informatikai szolgáltatásokat igénybe venni.
A cégek 20 százaléka pedig még saját beruházást is végrehajtana ezen a területen, hogy a lehető legjobban kihasználhassa az integráció által kínált versenyelőnyt.
A szakértő szerint a saját technológiai háttérrel rendelkező távközlési szolgáltatók komplex megoldást tudnak kínálni az integrált felhőalapú rendszerekkel, amelyek révén az információk egyszerűen elérhetők, miközben egyidejűleg megvalósul az irodai hálózatokba kapcsolt eszközök – vezetékes telefon, fax, mobiltelefon, táblagép, asztali számítógép –, valamint a különböző alkalmazások, ügyviteli rendszerek integrált működése. Ma még sok kis számítástechnikai céget tart fenn a céges informatikai rendszerek üzemeltetésének piaca – mondja Takács Gábor –, de erre a helyi kiszolgálásra a jövőben egyre kevésbé lesz szükség. A BTel szakértője szerint a komplex nagyvállalati ügyféligényeknek már a közeljövőben is csak a távközlést és a vállalati informatikát egyesítő cégek tudnak megfelelni.
Az infokommunikációs szolgáltatók kis- és közepes vállalati ügyfeleinek esetében viszont ma még ritkábban merül fel az igény az ilyen irányú komplex fejlesztésekre. Ebben a szegmensben jelenleg inkább a mobilirányú alkalmazásokra van kereslet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.