Októbertől a jelenlegi háromszorosára nő a Lenovo szerverek gyártása a Flextronics sárvári üzemében – mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján. A jelentős felfutás hátterében az áll, hogy a vállalat intenzív terjeszkedésbe kezd az üzleti felhasználók piacán, elsősorban a szerverek, illetve a tárolási megoldások területén. A sárvári üzemből szolgálják majd ki egész Európa szerverigényét – tette hozzá Lukács Anita.
A főként asztali PC-kről és notebookokról ismert Lenovo a vállalati szegmens mellett intenzív terjeszkedésbe kezd a mobil eszközök piacán is. A vállalat okostelefonjai a Szerbiában már kaphatóak, és várhatóan az év végén Magyarországon is elérhetőek lesznek – közölte Ivan Bozev, Lenovo dél-kelet-európai regionális ügyvezető igazgatója. A társaság egyébként Kínában már a második legnagyobb okosmobil szállítónak számít.
A cég tablet-vonalon is erősít, és bár már most is elérhető néhány modell a magyar piacon, de várhatóan augusztus második felétől egy új gépeket vezetnek be. A termékportfólió frissítésének köszönhetően ebben az üzleti évben 5-10 százalékos részesedést elérését tűzték ki célul a táblagép-piacon Magyarországon.
A Lenovo az első negyedévben a második legnagyobb gyártó volt a hazai PC-piacon, részesedése 15,7 százalék volt. Globális szinten szintén a második volt ebben a szegmensben a cég, 15,5 százalékos részesedéssel.
A Lenovo számára 2009. óta végeznek gyártást a Flextronics sárvári üzemében. A létesítményben asztali számítógépeket, grafikus munkaállomásokat, all in one (a számítógépet a monitorba építik be) készülékeket és szervereket gyártanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.