A német szélessávú internetes és televíziós piacon terjeszkedne a Vodafone, a mobilcég kiszemeltje a legnagyobb ottani kábelszolgáltató, a Kabel Deutschland. A brit mobilszolgáltató megerősítette, hogy előzetes megkereséssel fordult a kábeltársaság tulajdonosaihoz, kezdeményezve a felvásárlási tárgyalások megkezdését.
A Bloomberg beszámolója szerint egyszerre két oka is lehet a Vodafone érdeklődésének. Egyrészt jelentős piacot szerezhetne a német kábelcég megvásárlásával, hiszen az 8,5 millió háztartásban kínálja szolgáltatásait. Másrészt pedig megakadályozhatná, hogy a Liberty Global szerezze meg a vállalatot, amely a hírek szerint szintén érdeklődik a Kabel Deutschland iránt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen ajánlatot tesz majd a Vodafone, a német kábelszolgáltató piaci értéke 7 milliárd euró körül van.
A vezetékes piac felé történő nyitást az is indokolhatja, hogy a mobilszegmensben hatalmas a verseny az európai piacon, és ahhoz hogy igazán versenyképes legyen egy szolgáltató ma már egyre inkább elvárás, hogy a portfólióban szerepeljen a négy-az-egyben (vezetékes és mobiltelefon, internet, televízió) ajánlat is.
A Vodafone ennek a stratégiának a jegyében a múlt hónapban szerződést kötött a Deutsche Telekommal, amivel hozzáférést szerzett a német távközlési cég internetes vonalaihoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.