A hálózati berendezések piacán meghatározó szereplőnek számító Cisco-nál annak ellenére döntöttek a jelentős létszámcsökkentés mellett, hogy a társaság a negyedik üzleti negyedévben 2,3 milliárd dolláros adózott eredményt ért el, ami 400 millió dollárral haladta meg az egy évvel korábbit. A vállalat bevétele az előzetes várakozásoknak megfelelően 12,4 milliárd dollár volt az április-júniusi időszakban, ami 6 százalékkal haladta meg a 2012 hasonló időszakában elért eredményt.
A cég vezetése azonban úgy látja, hogy a gazdaság stabilizálódása lassabb a vártnál és továbbra is bizonytalan a helyzet. Igaz ez a hálózati eszközökre is, amelyek iránt még mindig nem elég stabil a kereslet. Így például Japánban, Kínában és Európában a vártnál is gyengébb volt az értékesítés, ami a költségcsökkentési igény mellett szintén szerepet játszott a jelentős leépítésben.
A Cisco egyébként átfogó átszervezést hajt végre, amelynek során fokozatosan csökkentik jelenlétüket a végfelhasználói piacon és az üzleti, intézményi szegmensre összpontosítanak.
A jelenlegi negyedévre a társaság 12,2 és 12,5 milliárd dollár közötti forgalmat vár, miközben az elemzők várakozása 12,5 milliárd dollár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.