INFORMATIKA Az idén is növekedésre számít az SAP Hungary bevételében Ablonczy Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója. A cégvezető szerint a szoftverpiacon hagyományosan az utolsó negyedév a legerősebb, így azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen mértékű lehet majd a bővülés. Az SAP Hungary a múlt évben 17,1 milliárd forintos bevételt ért el Magyarországon, ez tíz százalék feletti növekedést jelentett. Összehasonlításként, a teljes hazai informatikai piac, és azon belül a szoftver szegmens is egy százalékkal csökkent tavaly. A vállalat alkalmazottainak létszáma is bővült, köszönhetően többek között annak, hogy a hazai támogató központ tovább fejlődött, illetve több regionális feladatot is elnyert a magyar vállalat. Jelenleg mintegy 510-en dolgoznak a társaságnál.
A kedvező tavalyi eredményekben a folyamatos technológiai fejlesztés mellett többek között a kisvállalati szegmensben történő további erősödés, illetve az új szoftver értékesítés 40 százalékos felfutása játszott jelentős szerepet. Ablonczy Balázs megítélése szerint komoly sikere lehet Magyarországon is a cég új, memória-alapú adatbázis megoldásának, amelynek forgalmazását a közelmúltban kezdték meg. Az új technológia kapcsán a vállalat a startupokat megcélzó támogatási programot is indít, ennek keretében hamarosan országos roadshow-ra indulnak az SAP szakemberei.
Erősítenének a közigazgatási szférában is, ennek érdekében a múlt év végén elindítottak egy programot, amelynek keretében az értékesítő partnereiket készítik fel, hogy sikeresebben tudjanak tevékenykedni ebben a szegmensben. Emellett fontos célként említette Ablonczy Balázs, hogy keretszerződést kössenek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.