A részvényesek szavazása egy hosszú, mintegy 8 hónapos küzdelmet zárt le, amelynek tétje a világ egyik meghatározó technológiai cégének jövője volt. A globális személyi számítógép piacon a Dell a második negyedévben a harmadik legnagyobb szereplő volt, az IDC adatai szerint 9,2 millió pc-t adott el, ezzel 12,2 százalékos részesedést szerzett. A vállalat értékesítése ugyan kisebb mértékben esett vissza, mint a teljes személyi számítógép piac, azonban üzleti eredményei lehangolóak voltak. Az augusztus 2-án zárult negyedévben az adózott eredménye például 72 százalékkal esett vissza 2012 hasonló időszakához képest. De 70 százalékos volt a zuhanás az üzemi eredményben is, igaz a cég forgalma nem változott jelentős mértékben, 14,51 milliárd dolláros bevétellel zárta ezt a periódust.
A személyi számítógép piac zsugorodása, a táblagépek és a távol-keleti gyártók előretörése – a pc-szegmensben például már a kínai Lenovo a legnagyobb szereplő - gyors és határozott választ igényelnek, új stratégiára van szükség a Dellnél is.
Az alapító Michael Dell azonban úgy érezte, erre tőzsdei keretek között nem lenne lehetősége, ezért indította meg a harcot a cég feletti irányítás megszerzéséért, melyben legnagyobb ellenfele Carl Icahn, a milliárdos befektető volt.
A részvényesek döntését követően szűkszavúan nyilatkozott ugyan a társaság 75 százalékát, illetve a vezérigazgatói posztot is visszaszerző Michael Dell, az azonban egyértelművé vált, hogy a pc-szegmens továbbra is kulcsfontosságú lesz a cég számára, de emellett a tabletek piacán is erősítenének. Ugyanakkor a jövőben még több figyelmet fordítanak majd a vállalati megoldásokra is.
Közelebb került a Twitter a tőzsdéhez
Stílusosan egy rövid üzenetben – tweet – jelentette be a Twitter, hogy beadta a tőzsdére lépéshez szükséges kérelmet. A világszerte több mint 200 millió felhasználóval rendelkező mikroblog oldal azt egyelőre nem közölte, hogy mikor indul majd a nyilvános kereskedés a papírjaival, illetve hogy mekkora bevételre számítanak a részvénykibocsátásból. Iparági becslés szerint augusztusban már 10,5 milliárd dollár volt a társaság piaci értéke. Az eMarketer piackutató cég szerint az idén 582,8 millió dolláros lehet a cég forgalma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.