Igazi nagyágyúkat megelőzve, az United4 Bonafini Bindair Kft. nyerte az MNB utaztatási és idegenforgalmi közbeszerzését 450 millió forintos ajánlattal. A jegybank pályázatára az OTP Travel, az IBUSZ és a Weco-Travel is adott be ajánlatot. Érdekesség, hogy a kormányzati utaztatás piacán tavaly március 1-től éppen ez a három, ezúttal vesztes cég verseng egymással.
Kovács Balázs, az IBUSZ vezérigazgatója korábban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy cége tavaly a a 3,2 milliárdos forgalomból 454 milliót realizált. Az OTP Travel pedig az utak 60–70 százalékát nyerte el, amiből mintegy 2 milliárd forintos bevétele származott. A Bonafini sem számít azonban kezdőnek a piacon. „A Külügyminisztériumot 18 éve utaztatja utazási irodánk. A közbeszerzési törvény alapján kiírt pályázatok nyerteseként a Magyar Országgyűlés Hivatala hivatalos utazási irodája” – olvasható a cég referenciái között. Szintén itt szereoel, hogy 2013 tavaszáig részt vettek a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények (minisztériumok és kormányzati szervek) teljes körű nemzetközi utaztatásában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.