A Kelet-Ukrajnában kialakult háborús helyzet, a mintegy 1500 kilométer távolságra lévő békés Kárpátalján is érezteti hatását. Az általánosan tapasztalható bizonytalanság komoly kihatással van a régió turizmusára. „Kárpátalján nem fenyegeti veszély az idelátogató turistákat. A korábbiakhoz képest nem tapasztalható változás a közbiztonság minőségében, nincsenek zavargások” – közölte a Kárpátaljai Magyar TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) Szövetség.
Az utóbbi hónapokban változott az idelátogató turisták aránya: növekedett az ukrán, ugyanakkor jelentősen visszaesett a magyarországi és a más európai uniós országokból érkező turisták száma, ami érzékenyen érinti a vidék turisztikai szolgáltatóit. Hozzátették: nem tartják indokoltnak, hogy a magyarországi turisták és a turistautakat szervezői sorra lemondják a kárpátaljai utazásokat, és így teljesen elfordulnak a 150 ezer lelket számláló kárpátaljai magyar közösségtől. Az ukrán nemzeti valuta inflálódása jelentősen olcsóbbá teszi a forinttal és euróval rendelkező látogatóknak az itt tartózkodást. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Ukrajnát a fokozott biztonsági kockázatú országok közé sorolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.