A turistáknak több mint a fele az 1980-as években született generációhoz tartozott, és a családi utazások mind népszerűbbek - állapította meg az Ipsos francia székhelyű piackutató cég. Az eredményeket a vizsgálat megrendelője, egy kínai szakmai szervezet tette közzé.
Tavaly 98,19 millió kínai turista utazott külföldre, 18 százalékkal több mint 2012-ben. Négy legkedveltebb célállomásuk Dél-Koreában, illetve Japánban volt. Mint kiderült, ezek közül több népszerű filmeken korábban látott helyszín. Az utazóknak csaknem 60 százaléka volt házas, kisgyermekes. A külföldre utazók általában tehetősnek mondhatók, a nagyvárosi átlagjövedelemnek körülbelül a háromszorosát keresik.
A felmérésből kiderült, hogy az online foglalás és egyéb internetes szolgáltatások igénybevétele rendkívül népszerűnek számít az utat tervezők körében. Míg korábban elsősorban a nyelvi akadályok és az idegen környezet ismeretlenségétől való félelem miatt egyértelműen a csoportos utak uralták a piacot, mostanában egyre népszerűbbek az egyéni kirándulások.
A megkérdezett turisták meghatározó hányada, csaknem 80 százaléka látogatott el turisztikai információkkal szolgáló kínai weboldalakra. A megkérdezettek többsége számára a legfontosabb a közlekedés és a szállás, amit az étkezés, a látnivalók, a vásárlási lehetőségek és a szórakozási lehetőségek követnek. A legnagyobb problémának továbbra is nyelvi nehézségeket jelölték meg, s ezzel összefüggésben több kínai nyelvű táblát, tájékoztatást, idegenvezetést várnak idegenben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.