A rendelkezésre álló statisztikák alapján a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) szakértői 517 millió nemzetközi turistaérkezést becsülnek 2014. január-június között, 22 millióval, azaz 4,6 százalékkal többet, mint 2013 azonos időszakában.
Valamennyi régióban pozitívak a mutatók, a növekedés motorja az amerikai kontinens, ahol 6 százalékos bővülést mértek, ezt követi Ázsia és a csendes-óceáni és az európai régió 5 százalékos növekedéssel. Brazíliának nagyon bejött a labdarúgó világbajnokság: a nemzetközi turizmusból származó bevételei 10 százalékkal nőttek első hét hónapban, júniusban és júliusban pedig 60 százalékkal.
Továbbra is Európa a leglátogatottabb régió a világon, főleg Észak-Európa és a dél-mediterrán térség teljesít jól. Ezek az eredmények a szervezet szerint tükrözik a gazdasági fellendülést a hagyományos európai küldőpiacokon. Ázsiában Japán, a Koreai Köztársaság és Malajzia kétszámjegyű növekedést produkál, ami többek között a vízumkönnyítési intézkedéseknek is köszönhető.
Az afrikai turizmusról pedig egészen különös véleménye van az UNWTO-nak, ugyanis szerintük az ebola vírus körüli félreértések nem tesznek jót az ágazatnak. „A leállított járatok és a felesleges utazási korlátozások nem segítenek feltartóztatni a vírust. Ellenben visszafogja a régió gazdaságát, különösen az idegenforgalmi ágazatot, ezzel pedig milliók megélhetését veszélyeztetik” – fogalmazott Taleb Rifai, a szervezet főtitkára.
Az elmúlt években főleg az orosz és a kínai turisták költései húzták a világ turizmusát, mostanra némileg konszolidálódott a helyzet.
Ez mindössze annyit jelent, hogy lassult a növekedés üteme, de még mindig sokat költenek az orosz és a kínai turisták. Most az olasz és az ausztrál piacokon tapasztaltak jelentős növekedést, de az amerikaiak is többet költenek az idén, mint tavaly.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.