Új korszak a Volvónál

Talán a 90-es évek végén az első S80-as hozott formai és műszaki értelemben is olyan változásokat a Volvo életében, mint most az XC90-es szabadidő-autó második nemzedéke. Az igazsághoz tartozik, hogy a Volvo nem siette el a modellváltást, az első generáció 12 éves ciklusa alatt a legtöbb vetélytárs gyártó két nemzedéket is nyugdíjazott. Az új modell a Volvo eddigi legdrágább fejlesztési programjának eredménye. Formai szempontból is teljesen nyilvánvaló az előrelépés (ezek a vonalak köszönnek majd vissza a következő évek új Volvóin), de nem mehetünk el szó nélkül a teljesen új platform vagy a csupán négyhengeres erőforrásokból álló motorpaletta mellett sem. Az újdonság nemhogy hat- vagy nyolchengeres, de még öthengeres motorokkal sem lesz elérhető, ami első hallásra merésznek tűnik, elvégre a konkurens szabadidő-autóknál öblös motorok sokasága közül választhatunk.

A Volvo Drive-E motorkoncepcióban a 2,0 literes blokk közös alapja a benzines és dízelmotoroknak: még a furatlöket, a hengerek közötti távolság, a főtengelycsapágyak tartókerete és az olajteknő is pontosan megegyezik. Esetünkben a D5-ös, ikerturbós feltöltésű dízel 225 lóerőt és 470 Nm-t állít csatasorba, ami remekül hangzik, de amikor elindulunk, és „hidegen” gyorsítunk, kissé lelombozódunk, mert a négyhengeres kelepelése sehogy sem illik az XC90-es atmoszférájába. Az nem vitás, hogy erő van bőven, a gázpedál lenyomása után némi tétovázás következik, majd nagyot ugrik a testes Volvo, és gyorsan kúszik felfelé a TFT-monitoros műszerfalon a sebességmérő virtuális mutatója. A nyolcfokozatú Aisin automatikus váltó finoman kapcsolgat, de ezzel a nagy literteljesítményű dízellel a működése nem a legharmonikusabb.

Noha az autó több mint egy mázsát fogyott a felmenőhöz képest, azért kanyargós úton érezni a tömegét, ehhez képest viszont meglepő, hogy a légrugós futóművel sem vasalja ki túl jól az úthibákat. Egyértelmű az is, hogy az új Volvo nem a sportos vezetés támogatója. A modell a félig autonóm vezetésű autók közé sorolható: dugóban araszolva nem csak automatikusan fékez és gyorsít, a kormányzást is helyettünk végzi. A biztonsági színvonalat jelzi, hogy az XC90-es magától fékez, ha a vezető kikanyarodna egy közeledő jármű elé, vagy elé lépne egy gyalogos.
Az XC90-esben azonban az igazán lenyűgöző az, hogy nagy figyelmet fordítottak jelentéktelennek tűnő részletekre.

A tolatókamera csipogása kellemes, az index kattogásának hangja és a kapcsolók működése minőséget áraszt, vagy itt van a keret nélküli visszapillantó tükör . Nagyon otthonos az utastér, az anyagok és a formák miatt is dicséret illeti a Volvót. A legnagyobb változás persze a Sensus rendszer beépítése: ez egy 12,3 colos, álló tabletre emlékeztető érintőképernyős rendszer, innen kezelhetjük az összes vezetéstámogató rendszert, a hifit, a navigációt és sajnos a klimatizálást is. Meglehet, a hűtés-fűtésnek kellett volna hagyni pár hagyományos gombot, mert menet közben eltereli a figyelmet a hőfok állítgatása a látványos „csúszkán”. Az infravörös mozgásérzékelőkkel felszerelt rendszer egyébként az okostelefonok mintájára kezelhető, ismeri az két ujjal „bevitt” nagyítási-kicsinyítési parancsot is.