Budapest lakossága 2022-ben tovább csökkent, miközben az agglomerációs településeké folyamatosan növekszik – írja közleményében az ingatlan.com. A fővárosból tavaly 13 ezer fő tűnt el, így már csak 1,63 millióan élnek itt, de hasonló a tendencia több nagyvárosban, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon is. Az elvándorlást leginkább Budapest IV. és XXI. kerülete sínylette meg, noha a népesség számának visszaesése ellenére az ingatlanok így is drágultak – 13–21 százalékkal, 435–729 ezer forintra.

Hiába csökken Budapest lakossága, az ingatlanárakon ez nem látszik.
Fotó: Katona Vanda

Ami a másik végletet illeti, a lista élén álló Érden élők száma 821 fővel nőtt, míg a sorban utána következő, szintén a fővárosi vonzáskörzethez tartozó Erdőkertes, Nagytarcsa, Biatorbágy és Gyömrő 343–360 fős bővülést ért el egy év alatt.

Az átlagos négyzetméterárak Érden a kínálati piacon egy év alatt 16 százalékkal, 753 ezer forintra emelkedtek, míg a szóban forgó többi településen 4–21 százalékkal, 661–813 ezerre nőttek. 

A Pest vármegyeiek hegemóniáját a Debrecen vonzáskörzetében található Hajdúsámson töri meg, ahol a lakosságszám 254 fővel ugrott meg, míg az átlagos négyzetméterárak 15 százalékkal gyarapodtak (439 ezer forint).

A borsodi Zsujtán eközben remekül kihasználták a adta lehetőségeket, a falu lakosságának 22 százalékos bővülését 117 százalékos négyzetméter-drágulás követte. 

„Folytatódott a korábbi évekre jellemző trend, az agglomerációs települések erősödtek, a drágább lakásokkal ellátott nagyobb városokban pedig csökkent a népesség. Sokak a kiköltözéssel válaszoltak a magas lakásárakra, amihez hozzájárult a lakáshitelkamatok emelkedése. Összességében ugyanannyi pénzért a nagyvárosok vonzáskörzetében nagyobb lakóingatlant lehetett vásárolni. Ezzel a lehetőséggel pedig továbbra is sokan éltek” – közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A Világgazdaság korábban megírta, hogy az agglomerációs státusz menekülőutat jelenthet a jelenlegi lakáspiacon az eladók és a vevők számára. A fővároshoz képest ugyanis több mint negyedével olcsóbbak az agglomerációs lakóingatlanok: a négyzetméterenkénti átlagár jelenleg 936 ezer, illetve 686 ezer forint az eladó lakások és házak esetén. Az árak Budapesten egy százalékkal nőttek, a vonzáskörzetben viszont stagnálnak január eleje óta.

Nincs vége a lakbérek emelkedésének, Budapesten már 210 ezer forint az átlag

A fizetésemelések és az elhalasztott lakásvásárlások miatt drágul az ingatlanbérlés.