Új Szó: Minek a magyaroknak köztársasági elnök?

Az államfő amellett, hogy elismerte, a testület tagjai csak a dolgukat végzik, valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarországon működik a demokrácia. Emellett a kormánypárttal (azaz saját egykori pártjával) feltűnően nagy összhangban beszélt az előrejutást nehezítő régi szabályokról és a nagy, végső „közös célról”, azaz gyakorlatilag szabad utat biztosított a korlátozó intézkedéseknek - írta keddi számában az Új Szó pozsonyi magyar napilap.

Schmitt nézetei, pontosabban az a tény, hogy nem vállalta fel a konfliktust a kormánnyal, nem jelent különösebb meglepetést. Az már sokkal fájóbb, hogy Magyarországon egy leginkább Ivan Gašparovičhoz fogható kvalitású személy a nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfő. Persze könnyen meglehet, hogy a poszt jelentéktelen személyekkel való betöltése régiós sajátosság.

Elméletileg mi is lenne a dolga a szlovák és a magyar államfőnek? Túlságosan sok különbség nincs a jogköreikben: a fegyveres erők névleges főparancsnokai, aláírják, vagy éppen visszadobják a törvényeket, kormányalakítással bízzák meg a választások győztesét, fontos személyeket neveznek ki, vagy éppen kitüntetéseket osztanak. Nem mellékesen pedig megpróbálják a nép egészét képviselni. Ez utóbbi szimbolikus feladat ugyan, mégis úgy értelmezik, hogy egy államfőnek a lehető legkevesebb esetben szabad nyíltan felvállalnia bármilyen érdekütközést az aktuális hatalmi körökkel, vagy az állampolgárok döntő részének akaratával.

Az értelmezésnek köszönhető, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta túlkínálat volt a jellegtelen, mosolygós, érdemben senkinek sem használó elnökökből. Göncz Árpád és Mádl Ferenc utódjaként Sólyom László mutatta meg, hogy mire képes egy tettrekész, karakán jelölt – igaz, azt máig nem tudni, mikor mozgatta személyes sértődöttsége, és mikor viselkedett valódi államférfiként. Egy dolog biztos: Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés. És nem csak Sólyomhoz, de összes elődjéhez képest, akik óvakodtak a nyílt elköteleződéstől.

Mi történik akkor, ha Schmitt továbbra sem államfőként, hanem egykori pártja meghosszabbított karjaként működik? Saját presztízse csorbul, és ami még rosszabb, hogy az államfő tekintélye is lejáratódik. Ivan Gašparovič példája intő jel lehet: a HZDS egykori oszlopos tagja a társadalmat erősen megosztja, gyakran nevetség tárgya, folyamatosan megkérdőjelezik képességeit és jelentőségét. Nem csak Schmitt személyéről van szó, maga az Államfő mítosza forog kockán.