Közélet

Az elítélt bűnözőket is besorozhatják Ukrajnában

Be akarják sorozni az elítélt bűnözőket Ukrajnában. Jelenleg a jogszabályok nem teszik lehetővé a büntetett előéletűek katonai mozgósítását, de egy új jogszabálytervezet eltörölné ezt a tiltást. A módosítás szerint a katonai szolgálat idejét utólag levonnák a szabadságvesztés hátralévő idejéből.

Ukrajnában 2022. február 25-e óta általános mozgósítás van érvényben. Az erről szóló rendeletet november közepén hosszabbították meg, ami azt jelenti, hogy 2023. február 19-ig minden 18 és 60 év közötti hadköteles állampolgár behívható a seregbe. Ebbe a körbe tartoznak hamarosan a szabadságvesztésre ítélt bűnözők is – írta meg a Kiszo.net.

Ukrán katonák
Fotó: AFP

A hadköteles állampolgárok csak abban az esetben mentesülnek a behívás alól, ha jogszerű halasztást kérhetnek, vagy egyéb körülmény miatt a nyilvántartás alól felmentést kaphatnak. Az ukrán törvények szerint nem mozgósíthatók azok, akiket korábban súlyos vagy különösen súlyos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéltek, vagy akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt zártak börtönbe.

Nukleáris robbanófej szállítására képes rakétákat lőhetett Ukrajnára Oroszország

Ukrajna két nyugati városában is találtak olyan rakétamaradványokat, amik a szovjet időben tervezett X-55-ös rakétákhoz tartoztak. Ezt a rakétatípust atomtöltetek célba juttatására tervezték. Ukrán tisztviselők szerint a rakétákban nem volt nukleáris robbanófej, illetve a megtalált maradványokon sem észleltek rendellenes sugárzást.

Ez utóbbi szabályt hamarosan maguk mögött tudhatják az Ukránok, mivel 

a törvényhozás elé kerülhet egy jogszabály-módosítás, ami eltörölné a büntetett előéletűek mozgósításának tiltását.

A Kiszo.net azt írja, hogy az Ukrán Büntetőtörvénykönyv 616. cikke értelmében a nyomozati vagy a tárgyalási szakaszban őrizetben lévő ukrán állampolgárok kérvényezhetik az eljárás felfüggesztését az általános mozgósítás idejére.

A hatályos jogszabályok normái azonban nem biztosítanak ilyen jogalapot a felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt álló személyek számára 

– közölték a jogszabálytervezet szerzői. A tervek szerint a szolgálat idejét a háborút követően levonnák a szabadságvesztés hátralévő idejéből.

 

mozgósítás bűnözők Ukrajna
Kapcsolódó cikkek