Afrikára is kiterjedt az orosz–amerikai proxyháború

Washington a közel-keleti, közép-ázsiai fiaskói után most Afrikában próbálja meg visszaszorítani az orosz befolyást, elsősorban helyi szövetségesei bevonásával, proxyhadviselési módokkal – változó sikerrel. Moszkva elleni proxyháborújába bevonni igyekszik nyugat-európai szövetségeseit, elsősorban Franciaországot. Ám a franciáknak sem áll jól a szénájuk. Maliból, Nyugat-Afrikából nemrég kipaterolták őket a helyi vezetők – miközben az oroszok a Wagner csoporttal átvették a franciák vezette nemzetközi koalíció helyét a terjedő iszlamizmus és terrorcsapatai elleni harcban. A wagneristák, akik kíméletlenségben felveszik a harcot az afrikaiakból, arab, ázsiai zsoldosokból álló iszlamistákkal, láthatóan jobban boldogulnak. Például nem korlátozzák őket a franciákat és szövetségeseiket kötő nyugati – az elfogott iszlamistákkal való bánásmódot, a harcmodort is befolyásoló – emberi jogi megfontolások. És az sem izgatja őket, ha az adott ország vezetését a Nyugat nem fogadja el, vagy autoriternek ítéli.

Moszkva mögött emellett ott áll a hatalmas csendestárs, Peking, amely gazdasági befolyásával, kölcsöneivel, tőkeberuházásaival, az Új selyemút programmal (BRI) szinte behálózta Afrikát. Moszkva, amely elsősorban fegyverszállításokkal, a Wagner katonai magánvállalat (CSVK) helyi csetepatékba beszálló egységeivel volt-van jelen Nyugat-Afrikától a Közép-afrikai Köztársaságon át egészen Szudánig, a Vörös-tengerig, a legutóbbi időben a fegyverszállításokat illetően visszaszorulni látszik az USA, Nyugat-Európa cégeinek nyomulása folytán. 

A fekete kontinens fejleményeire sokoldalúan kiható ukrajnai háború egyik Moszkvára nézve negatív következménye: 

Ezzel megfordulhat a 2018–2022 közti trend, Moszkva nagy arányú előretörése az afrikai fegyverpiacon, amit az idei SIPRI-jelentés is rögzített.

Ugyanakkor mind Afrika politikai elitjét, mind a törzsi és klánvezetőket elrettenti a Moszkvával szembeni, amerikai irányításúnak tartott szankciós hadviselés. (Az Ukrajna elleni háború morális, nemzetközi jogi vonatkozásai kevésbé aggasztják őket.) „Ma neked, holnap nekem” – alapon rettegnek az amerikai befolyás növekedésétől, a hágai nemzetközi bíróságtól, a nem tiszta úton szerzett vagyonuk, bankszámláik zárolásától.

Támaszpont híján

Oroszország vélhetően felismerte az amerikai befolyás eme gyenge pontját. Viszont az USA mintha hosszú ideig nem vette volna tudomásul afrikai jelenléte fontosságát. Ennek egyik jele:

Egyetlen állandó támaszpont ismert: a franciáktól 2002-ben megörökölt Camp Lemonnier Dzsibutiban, a főváros keleti részén. (Amely csak néhány kilométerre fekszik a Dzsibuti nyugati részén működő kínai haditengerészeti ellátóbázistól.) A dzsibuti repülőtér mellett lévő Camp Lemonnier a régióban működő amerikai különleges rendeltetésű erők egyik legfontosabb támaszpontja. 

Oroszország néhány éve, a szíriai beavatkozás idején komoly erőfeszítéseket kezdett, hogy Port Szudán mellett a Vörös-tengeren haditengerészeti bázist nyisson. Mint az Amerika Hangja (VoA) beszámol róla, Moszkva mind a mai napig forszírozza a bázisnyitást, amelyet a környék törzsi vezetői viszont nem támogatnak. Az amerikai kormányhoz közel álló VoA 2023 elején beszámolt arról is, hogy a Vörös-tengeren a dél-szudáni partok előtti kisebb szigeteket idegen fegyveresek szállták meg, és zaklatják a halászokat, akik szerint a rejtélyes idegenek: oroszok. (Ha ez igaz, nem zárható ki, hogy a Wagner csoporthoz tartoznak, Jevgenyij Prigozsin emberei.)

Gócpontok és milíciák

Nyugat-Afrika, Egyiptom, Szudán és Dél-Afrika – jelenleg az USA, Oroszország és Kína közti proxyháború gócpontjai. Ebben a nem kormányszervezetek, a magánmilíciák, nyugati (és mind inkább keleti) katonai magánvállalatok egyre nagyobb szerepet játszanak. Védik az afrikai vezetőket, vagyonukat, az ott működő nagy nyugati vállalatokat – és némelykor kormányaik megbízásait is teljesítik. A leghírhedtebb közülük az oroszországi gyökerű Wágner csoport (Közép-afrikai Köztársaság, Mali, Líbia, Szudán, Mozambik), de kevésbé reklámozva Afrikában tevékenykednek a nyugatiak is. 

Még keveset hallani a Szudánban a vörös-tengeri olajkikötőig húzódó, mintegy 1600 kilométeres, döntően kínai olajat szállító csővezetéket őrző kínai magán(?) biztonsági cég több ezer emberéről, vagy a Kenyában működő, kínaiak által épített vasutat védő kínai biztonsági cégről, a DeWe Security Service-ről, vagy a másik kínai óriásról, a Huaxin Zhong An szintén a térségben tevékenykedő, több tízezres, leszerelt katonákból álló privát hadseregéről. Félő azonban, hogy ahogy a nagyhatalmak szembenállása erősödik, ezek a katonai-félkatonai szervezetek is egyre aktívabbak lesznek.