Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap Isztambulban közölte, hogy Törökország, Svédország és Finnország június közepén folytatja a tárgyalásokat Svédország NATO-csatlakozásáról, amelynek szerinte már rég eljött az ideje. 

Jens Stoltenberg, NATO főtitkár
Fotó: STIAN LYSBERG SOLUM / AFP

Stoltenberg a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján elmondta: a török államfővel megállapodtak abban, hogy

az érintett három ország képviselői a június 12-vel kezdődő héten ismét összeülnek megvitatni a kérdést.

A török parlament március végén Finnország csatlakozását jóváhagyta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), de Svédországét még nem. Ankara szerint ugyanis Stockholm a Törökország és az által is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak ad menedéket.

A NATO-főtitkár szombaton arról beszélt, hogy Törökország biztonsági aggodalmai legitimek, de Svédország konkrét lépéseket tett a kételyek eloszlatását illetően.

Stockholm teljesítette Ankarának tett vállalásait – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Svédország NATO-csatlakozásának mihamarabb le kell zárulnia. Egyúttal aláhúzta: 

 

Svédország NATO-tagsága Törökországot is erősebbé teszi.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy a július közepén rendezendő vilniusi NATO-csúcson Svédország már mint tag jelen lesz-e, Stoltenberg azt válaszolta, hogy szerinte ennek már rég eljött az ideje . A Koszovóban kialakult feszültségről szólva a NATO-főtitkár köszönetet mondott Törökországnak, amiért további katonai egységet küldött a térségbe a már meglévő KFOR-békefenntartói mellé. Stoltenberg felszólalásában leszögezte: a KFOR a és ENSZ Biztonsági Tanácsa összes vonatkozó döntésének megfelelően, pártatlanul, Koszovó minden állampolgárát megvédve folytatja tevékenységét. Erdogan az isztambuli Dolmabahce-palotában fogadta Stoltenberget. A találkozó mintegy egy órán át tartott.