A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,57 pontos emelkedéssel, 42 019,73 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában azt írta, hogy szerdán további negatív korrekcióra számít a nyitásban. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP kedden megközelítette a 13 000 forintos szintet, továbbra is pozitív a technikai képe, fontos támasz a 12 400-12 500 forintos tartományban van. A Mol meghatározó szinten zárt, amennyiben meg tud maradni 3 350 forint közelében, hamarosan folytatódhat az emelkedés a 3 470 forintos szint irányába.
A Magyar Telekom gyengélkedik, és a Richter jegyzése is „lefordult”, itt 5 200 forintnál van támasz és 5 400 forintnál ellenállási szint, ezekre érdemes figyelni – írta.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta:
az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások körüli újbóli aggodalmak, a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt a Brexit-kérdés is óvatosságra inti a befektetőket, ez tükröződik a nemzetközi piacokon, és a határidős indexeken.
Csökkenéssel nyithat a magyar piac, és jelentősebb makroadat hiányában a nemzetközi hangulat lesz meghatározó – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.