A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a gyengébb ázsiai kereskedést követően az európai piacok is gyengébben kezdtek. Európában vegyes a kép, a német piac például az SAP jelentését követően 0,5 százalék körüli emelkedésben van, gyakorlatilag ez az egy papír húzza fel – mondta. A magyar piac a keddi kereskedési naphoz hasonlóan felülteljesített, ismét a Richter és a Mol húzta fel a BUX-ot. Az OTP nem tudott emelkedést felmutatni, a Magyar Telekomot pedig „megütötték”.
Az amerikai piacokon – ahol szintén a vállalati jelentések vannak a fókuszban – a keddi csúcsok után nem rajzolódik ki egyértelmű irány, az egyik kulcspont a Facebook zárás utáni gyorsjelentése lesz – tette hozzá.
A BUMIX 4432,75 ponton zárt szerdán, ez 42,65 pontos, 0,97 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.