A részvénypiac heti forgalma a négynapos kereskedési héten 30,55 milliárd forint volt az előző héten elért 36,73 milliárd forint után. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.
Hétfőn az amerikai és ázsiai piacokon tapasztalható kedvező hangulat ellenére az európai tőzsdéken lényegi iránymutatás nélkül kereskedtek.
A kereskedés végére a Goldman Sachs várakozásoktól elmaradó jelentése miatt negatívabb lett a hangulat. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások várható kimenetele mellett elsősorban vállalati eredménybeszámolók vonták magukra a befektetők figyelmét az európai tőzsdéken.
A magyar piacon a hét első napján az OTP minimális mértékben emelkedve, új történelmi csúcsot ért el 13 250 forintnál.
Kedden a nyugat-európai piacokon kedvező vállalati eredmények adtak lendületet az árfolyamok emelkedésének. Javítottak a piaci hangulaton a Németország és az euróövezet gazdaságáról megjelent kedvező hangulatindexek is. Ugyanakkor a nyugat-európai börzéktől elválva, szinte mindegyik vezető magyar részvény a negatív tartományba került. Egyedül a Richter erősödött, amely annak volt betudható, hogy a JP Morgan felülsúlyozásra javította a gyógyszerpapírra vonatkozó ajánlását.
Szerdán az európai piacokon a negyedéves amerikai tőzsdei eredménybeszámolók mellett az elemzői várakozásokat felülmúló legfrissebb kínai makrogazdasági adatokra figyeltek a befektetők.
A BÉT-en szerdán új történelmi csúcsot döntött a BUX, előző napi záró értékéhez képest 178,21 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 43 004,51 ponton zárt.
Csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján az árfolyamok a gyenge makrogazdasági mutatók miatt csökkentek kezdetben Európában, majd vállalati negyedéves beszámolóknak köszönhetően több-kevesebb eredménnyel megindultak felfelé. A várt erősödés helyett lassult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedési üteme áprilisban. A befektetőket különösen a várakozásoktól elmaradó német és francia feldolgozóipari adatok ábrándították ki. A magyar piac fél százalékos gyengüléssel zárt csütörtökön, kissé visszakorrigált az előző napi történelmi csúcsáról.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4405,67 ponton zárt csütörtökön, az előző héthez képest 15,31 ponttal, 0,35 százalékkal magasabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.