A részvénypiac heti forgalma 34,57 milliárd forint volt az előző heti 38,49 milliárd után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti elemzésében kiemelte, hogy a pénteken reggel megjelent tájékoztatás szerint az OTP megvette a Societe Generale Csoport szlovén leánybankját, az SKB Banka 99,73 százalékos részesedését. Az SKB Banka a mérlegfőösszeg alapján Szlovénia negyedik legnagyobb bankja, 9 százalékos piaci részesedése van. A tranzakció pénzügyi zárására a következő hónapokban kerülhet sor.
Az Equilor kiemelte azt is, hogy a Raiffeisen kedden 12 300 forintról 13 200 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlásuk továbbra is tartás.
Az elemzés szerint a vártnál is gyengébb első negyedéves eredményt közölt a Mol pénteken. Éves alapon 8,9 százalékkal csökkent a tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA), ami a kedvező devizahatás nélkül még nagyobb csökkenés lenne, így jelentősen elmarad az elemzői konszenzustól.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4344,45 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 91,76 ponttal, 2,07 százalékkal alacsonyabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.