A gyógyszer-szerializációs kötelezettségek bizonyára még a második és harmadik negyedévben is okozhatnak fejfájást és bevételkiesést a Richternek – vélik elemzők. Egyikük épp ezzel indokolta, hogy a következő 12 hónapban emelkedhet a Richter-részvények volatilitása.
A Raiffeisen eddig 6200 forintos 12 havi célár mellett vételre ajánlotta a Richter-papírokat, tegnaptól viszont már csupán tartás van érvényben, az új célszint 5700 forint. Oleg Galbur, a Raiffeisen szektorelemzője a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a generikus Richter-termékek gyártásával kapcsolatos bizonytalanság miatt a részvény bétáját az eddigi 0,9-es értékről 1-re emelte, ez volt a legfőbb kiváltó oka a célárcsökkentésnek. A béta érték változtatása annyit jelent, hogy a Raiffeisen eddig a Richter-papírok árfolyamkilengését alacsonyabb mértékűnek vélte a magyar piac átlagához képest, most viszont megegyező volatilitásra számít.
A Raiffeisen kiemelte, hogy a szerializációs kötelezettségek miatt (a generikus gyógyszerek csomagolását egyedi azonosítóval kell ellátni a FÁK- és a kelet-közép-európai országokban) a Richter az első negyedévben nem tudta száz százalékban kihasználni a gyártási kapacitásait, emiatt mintegy 20-30 millió euró esett ki a negyedéves 383 millió eurós értékesítésből.
A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.