A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,94 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 40 466,85 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 35,7 milliárd forint volt, aminek több mint a felét az OTP adta. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: a BUX emelkedése elsősorban a Richter közel 4 százalékos erősödésének köszönhető, ami mögött az áll, hogy a gyógyszergyártó jó hírt kapott az Egyesült Államokból, az ott már nagy sikernek örvendő antipszichotikumát újabb indikációra terjesztette ki az ottani gyógyszerfelügyelet.
Ez különösen pozitív hír volt azt követően, hogy az elmúlt hetekben – a gyorsjelentés óta – erősen korrigált a Richter árfolyama.
Most egy erősebb technikai szinten volt a papír, ott érte a pozitív hír, aminek köszönhetően talán megfordul a negatív trend – mondta a részvényelemző. Hozzátette, a Mol is jól teljesített, amelynek esetében az hozhatta meg a befektetők vételi kedvét, hogy az utóbbi hetekben a finomítói marzsok az idei negatív tendenciát követően elkezdtek fordulatot venni.
A Richter és a Mol erősödése ellensúlyozta az OTP és a Magyar Telekom esését. A bankpapírral kapcsolatban megjegyezte: úgy tűnik, hogy egy vagy több nagyobb eladó van a piacon, ugyanis a bank jó gyorsjelentése ellenére az utóbbi heteket erős korrekció jellemzi.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4211,34 ponton zárt kedden, ez 25,81 pontos, 0,62 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.