A részvénypiac heti forgalma 47,79 milliárd forint volt az előző heti 50,44 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzésében a hét eseményei közül kiemelte, hogy a monetáris tanács a keddi kamatdöntő ülésen a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatszinteken. A negyedévenként meghatározott, kiszorítandó likviditás mértékét 200-400 milliárd forintban határozták meg a harmadik negyedévre, mely 100 milliárd forinttal alacsonyabb a második negyedévinél. Ezzel lényegében lassítanak az óvatos monetáris szigorítási folyamatban – mutat rá elemzésében az Equilor.
A jegybank a héten megjelent friss Inflációs jelentésében megemelte az inflációs és a növekedési prognózisait is, ami az Equilor szerint arra utal, hogy
nem fognak sietni a kamatemelésekkel, hosszú ideig tolerálhatnak a célszintnél magasabb inflációt, ami még a toleranciasávon belül mozog. Az idén 3,2 százalékos, jövőre 3,4 százalékos, 2021-ben 3,3 százalékos inflációt vár az MNB.
A tőzsdei események közül kiemelik, hogy megkezdte a Mol követését a VTB Capital, amelynek elemzője 3500 forintos célárfolyamot határozott meg, tartási ajánlás mellett. A szakértő rövid távon nem lát árfolyamot érdemben befolyásoló katalizátort, úgy véli, az új vegyipari beruházások korlátozott profittermelő képessége fékezi a részvényárfolyam érdemi emelkedését.
A magyar olajtársasággal kapcsolatos további hír, hogy megvásárolta a Magyar Gáz Tranzit 100 százalékos tulajdonrészét a magyar államtól 38 milliárd forintért, a társaság a magyar és a szlovák gázhálózatot összekötő vezeték üzemeltetéséért felel.
A CIG Pannónia a Konzum-Opus fúzió következtében kivezeti könyveiből a Konzum-részvényeket, melyek bekerülési értéke 300 forint. A tranzakció az CIG Pannónia idei éves eredményét várhatóan 1,35 milliárd forinttal csökkenti.
Az Autowallis részvényeivel június 25-től a prémium kategóriában kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén, az átsorolást a kibocsátó kezdeményezte.
A héten az OTP-részvények ára 3,83 százalékkal csökkent, pénteken 11 300 forinton zárt a bankpapír, heti forgalma meghaladta a 28,19 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4485,74 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 134,14 ponttal, 3,08 százalékkal magasabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.