A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,71 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 41 157,02 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta:
az európai piacokon már a nap első felében is mérsékelt emelkedés volt látható, ami mögött nem volt lényegi hírfolyam.
A vevők megpróbáltak emelkedésre játszani, ez délután csak fokozódott, amit több pozitív hír generált.
Ezek között említette, hogy a mexikói elnök pozitívan értékelte az amerikai féllel történt legutóbbi tárgyalásait, és Kína is kompromisszumkészebb tájékoztatást adott a kereskedelmi háborúval kapcsolatban. Az is a piacot támogató hír volt, hogy amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke úgy nyilatkozott, hajlandóak lépéseket tenni, ha a növekedés veszélybe kerül.
Kitért arra is, hogy míg a nemzetközi piacokon az elmúlt napok gyengélkedését követően 1 százalék feletti emelkedést lehetett látni zárás előtt, a BÉT-en nem annyira tükröződik a pozitív hangulat. A lefelé hajtó erő a Richter volt, a többi nagy papír erősödött – mondta.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4215,13 ponton zárt kedden, ez 2,96 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.