A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,01 pontos csökkenéssel, 40 439,50 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest szinte változatlan.
Óvatos kereskedés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szombati kínai-amerikai csúcstalálkozó előtt, elemzők szerint mérsékelt pozitív tartományban nyithat a piac.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta:
júniusban gyengék voltak a magyar részvények a világ többi tőzsdéihez képest, a magyar börzén elindult némi felzárkózás.
Szerinte az OTP-nél továbbra is jelentősebb eladásokat lehet látni, miután korábban nagyon felülsúlyozták a nemzetközi intézményi befektetők ezt a részvényt, a banki papír továbbra is nyomás alatt lesz, a Mol és a Richter kisebb mértékben tovább tud emelkedni.
Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője összefoglalójában emlékeztetett, az OTP tovább csökkent csütörtökön, a következő jelentős támasz a 11 176 forintos szint környékén húzódik. A Mol jelentősen emelkedett miután sikerült megkapaszkodnia a 3050 forintos támaszon, és csütörtökön már 3152 forinton zárt, a 200 napos mozgóátlag állította meg az emelkedést, amely áttörésével pénteken próbálkozhat az árfolyam – emelte ki Tóth Bálint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 375,59 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 40 440,51 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 72 forinttal, 2,34 százalékkal 3152 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 11 400 forintot ért, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 421 forintra nőtt, forgalma 77,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,35 százalékkal 5250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.