A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,52 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 40 469,80 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az európai piacok negatív tartományban nyitottak, nemzetközi szinten ugyanakkor mérsékelt emelkedésbe fordult át a nap, ami tükröződik az amerikai kereskedésben is. Még mindig számos kockázat van a levegőben – mint például a kereskedelmi háborús retorika –, emiatt nincs nagyon erős emelkedés, de mérsékelt bizakodás látható a piacon – mondta. Az energiakapcsolt vállalatok az olajár emelkedésének köszönhetően erősek. Hozzátette, a hazai parketten ugyanakkor nem tükröződik ez a lendület, a BUX a visszafogott globális emelkedés ellenére mérsékelten csökkent.
A nagy papírok közül az OTP volt a leggyengébb, egyedül a Richter tudott emelkedni. Hozzátette, cégspecifikus hírek nem érkeztek a hazai parkettre, a BÉT a globális piachoz képest gyengébb fejlődő piaci vonalat követte.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint Európában jó hangulat volt majdnem a nap végéig. A magyar tőzsde az európaiakhoz képest kicsit gyengébben szerepelt, de nem volt jelentős visszaesés. A nagy papírok közül egyedül a Richter tudott jól teljesíteni, ezt sem valamilyen hír indokolta, de az elmúlt napokhoz képest kis trendforduló – mondta. A vezető elemző kiemelte az olaj árának a reggeli hírek utáni jelentős, több mint 3 százalékos emelkedését. A beszámolók szerint feltehetően támadás következtében megrongálódott két olajszállító hajó az Ománi-öbölben, nem messze a Hormuzi-szorostól. Ezen a szoroson haladnak keresztül a Közel-Keletről induló, a globális olajfogyasztás egyötödét szállító tartályhajók. Miután májusban négy olajtankert is támadás ért a Perzsa-öböl közelében, az újabb incidensek híre felszította az olajszállítások esetleges megszakadásától való félelmeket.
A BUMIX 4240,42 ponton zárt csütörtökön, ez 57,95 pontos, 1,39 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.