A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,92 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 922,41 ponton zárt kedden, ami a Richter közel 4 százalékos emelkedésének köszönhető, a többi vezető papír gyengült.
A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, nagyon pozitív hangulatban folyt a kereskedés, az európai tőzsdék közel 2 százalékos pluszban zárhatnak. A magyar tőzsdére azonban ez csak limitáltan tudott átgyűrűzni, a BUX kevesebb mint fél százalékkal emelkedett. Hozzátette, az emelkedés fő hajtóereje az volt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke azt nyilatkozta, kész bármit megtenni, hogy megakadályozza a recessziót, kamatvágás is előfordulhat, és továbbra is fenntarthatják a lazítási programot. Emellett Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatát emelte ki, aki azt mondta, nem szeretné, ha az eurót jelentősen gyengítenék a dollárral szemben, mert az kereskedelmi előnyt jelentene az EU számára.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4341,98 ponton zárt kedden, ez 16,32 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.