A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,61 pontos csökkenéssel, 41 703,65 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az amerikai piacok profitrealizálásba fordultak át, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatdöntő ülésén valószínűleg csak 25 bázispontos csökkentést hajt végre. A piac ennél korábban többet várt. Hozzátette: ugyanez tükröződik az ázsiai piacokon is. Kifejtette, a határidős indexek alapján mérsékelt csökkenés rajzolódik ki, alapvetően kisebb mínuszban indulhat a kereskedés, később iránykeresés várható.
Makroadat kevés lesz, alapvetően a nemzetközi körülmények, például a geopolitikai feszültségek az olajpiacon, a vállalati jelentések lehetnek piacmozgató hatásúak.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a nap folyamán némi emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén. Rámutatott, hogy remek teljesítményt nyújtott pénteken a BUX index, az OTP és a Mol emelkedését érdemes külön kiemelni. Az OTP árfolyama átlépte a 12 700 forintos ellenállási szintet, és hamarosan elérheti a lélektanilag fontos, 13 000 forintos szintet. A Mol árfolyamában 3150 forintnál húzódik meghatározó ellenállási szint, így a következő napokban erre érdemes figyelni. A Richter jegyzése az 5000 forintos támasznál fordulni tudott, de egyelőre nem mutat igazi erőt. A Magyar Telekom árfolyama folytathatja az útját felfelé, a 445 forintos szint irányába – mondta Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,80 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 41 707,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.