A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,63 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 40 327,45 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta: negatív hangulatban zajlott a kereskedés, aminek nemzetközi okai voltak. A magyar piacon a nap híre a Magyar Telekom előzetes bejelentése volt arról, hogy eladja a T-Systems Magyarországot a 4iG-nek. A bejelentést követően mindkét társaság árfolyama emelkedni kezdett. Hozzátette, a piacon korábban már pletykáltak erről. A többi vezető részvény ára esett, a legnagyobb mértékben a Mol gyengült.
A forint piacán a délelőtt nyilvánosságra hozott, alacsonyabb júniusi inflációs adatok miatt gyengült a forint, a befektetők ugyanis azt gondolják, hogy az MNB így még hosszú ideig fenntarthatja az ultra laza monetáris politikát – mondta Varga Zoltán.
A Magyar Telekom és a 4iG kedden jelentette be, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot, a kis- és középvállalati értékesítési üzletág kivételével, melyet előtte leválasztanak. A felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere – a T-Systems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében – a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé. A tranzakció zárása az idén várható. A Magyar Telekom 1,92 százalékos, a 4iG 1,10 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
A fogyasztói árak júniusban átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánoságra hozott adatai szerint.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4432,41 ponton zárt kedden, ez 52,37 pontos, 1,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.