A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 878,78 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest nem változott.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, semleges, enyhén negatív hangulatban, a keddi értékek körül várható a kereskedés szerdán a BÉT-en. A vezető elemző szerint a hazai részvénypiacon nyári időszakra lehet számítani, jelentős mozgás nem várható.
A Molnál kérdéses, a 3000 forintot elérő árfolyamnál ismét jönnek-e további vevők, bár az olajár keddi esése miatt elképzelhető, hogy nem lesz erős a részvény. A Richter gyengén szerepelt az elmúlt napokban, kedden a nyári mélypontra esett a részvény árfolyama nemzetközi okok miatt.
Milotai Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzőjének szerdai kommentárja szerint iránykereséssel indulhat a kereskedés. Felidézi, hogy kedden a magyar vezető részvények közül az OTP nap közben nem mutatott ugyan érdemleges elmozdulást, azonban zárásra a 12 400 forintos ellenállási szint fölé került, amely megtartása esetén folytatódhat szerdán a emelkedés a 12 700 forintos szint felé.
A Mol kis emelkedéssel végül 3020 forinton zárt kedden, így szerdán a 3050 forintos szintet veheti célba, negatív forgatókönyv esetén pedig 2920-2950 forint között húzódik az a fontos zóna, amely támaszként szolgálhat. A Magyar Telekom árfolyama tovább folytathatja az emelkedést a következő időszakban, a 445 forintos szinten levő ellenállás felé. A Richter másfél százalékos gyengülés után végül az 5000 forintos támaszon zárt kedden, ez a szint többször is megfogta az árfolyamot az elmúlt hónapokban, és elmozdulás esetén az 5300 körüli szintet veheti célba – írja Milotai Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 878,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,14 százalékkal 3020 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 410 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,04 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 215,8 millió forint volt. A Richter-papírok 75 forinttal, 1,48 százalékkal 5000 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.