A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,39 pontos emelkedéssel, 40 750,08 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,12 százalékkal erősödött.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy miután pénteken az amerikai piacok történelmi csúcsokon zártak, Ázsiában is mérsékelt emelkedés rajzolódik ki. Emellett a határidős indexek is kisebb emelkedést mutatnak a nap elejére, ezzel párhuzamosan az elemző a magyar tőzsdén is erre számít.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a BÉT-en, az index esetében a 41 000 pontos ellenállási szintre érdemes figyelni, amelynek áttörése esetén várható csak érdemi emelkedés. Kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama meghatározó ellenállási szinthez ért, amely 12 400 forintnál akadályozhatja a további emelkedést, de amennyiben sikerül áttörni, a 12 700 forintos szint is elérhető lehet hamarosan. A Mol árfolyama továbbra sem tud érdemben korrigálni, miután fontos támasz tört le 3050 forintnál, a következő meghatározó támasz 2930 forint közelében található.
A Magyar Telekom árfolyama a múlt héten végére ki tudott törni a korábbi kereskedési sávjából, így a következő napokban is folytatódhat az emelkedés a 445-450 forintos tartomány felé. A Richter jegyzésében 5000 forintnál található a támasz, a fő ellenállást továbbra is az 5300 forintos szint jelenti
– tette hozzá. Kitért arra is, hogy a nap folyamán piacbefolyásoló jelentést tesz a OTT-ONE Nyrt., emiatt a BÉT hétfőre felfüggesztette a részvényeivel való kereskedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,73 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 40 699,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.