A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 56,88 milliárd forintot az előző heti 36,54 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti elemzésében kiemelte, hogy a hét elején közölte második negyedéves eredményét az INA, amely rendkívül gyengének nevezhető. A vállalat bevétele 4,3 százalékkal esett vissza éves alapon, a készlethatásoktól tisztított EBITDA-ja azonban már 49 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől, amit a vezetőség a kedvezőtlen külső környezettel és a nyomott finomítói marzsokkal magyaráz. A finomítói üzletág eredménye drámaian romlott, amit a kiskereskedelmi értékesítés 4 százalékos bővülése kis mértékben ellensúlyozott. Kiemelték, hogy
a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen kiadott statisztikája szerint jelentős kiáramlás történt a bankbetékből júniusban. A magyar bankoknál elhelyezett háztartási betétek állománya júniusban 235 milliárd forinttal 9008 milliárd forintra csökkent.
A csökkenés 80 százaléka a látraszóló betétekből áramlott ki, amiben jelentős szerepe lehet a júniusban induló MÁP+ (a magyar állampapír plusz) papíroknak. A hosszabb lejáratú betétek esetében nem volt érdemi változás. Elindulása óta eddig összesen 1417 milliárd forintért jegyeztek MÁP+ értékpapírt a befektetők.
Az elemzés felidézi, hogy csütörtöki közlés szerint újabb tanácsadó céget választott magának Horvátország az INA-val kapcsolatos egyeztetések támogatásához. A horvát kormány új tanácsadója a Lazard lesz, míg korábban a Morgan Stanley-vel működtek együtt. Már jó ideje folynak a tárgyalások az INA visszavásárlásáról, amelynek 49,08 százalékát a Mol birtokolja.
Az elemzők szerint a vártnál jobb negyedéves számokat közölt pénteken közzétett negyedéves jelentésében a Mol. Az olajcég a második negyedévben 182,4 milliárd forintos tisztított EBITDA-t könyvelt el, ami 2,2 százalékos bővülés éves összehasonlításban, szemben az elemzők által várt 3 százalékos csökkenéssel.
A 77,8 milliárdos adózott eredmény is felülteljesítette a várt 68,7 milliárdos eredményt, 6,7 százalékos növekedést érve el éves alapon. A várt feletti eredmény a finomítási üzletág remek teljesítményének köszönhető, ami a nyomott finomítói marzsok ellenére 4 százalékos növekedést tudott felmutatni a magas nagykereskedelmi árrésnek és a javuló petrolkémiai marzsoknak köszönhetően. A kitermelési üzletág számai elmaradnak a tavalyitól, miután a kedvező devizahatás és a kitermelési mennyiség növekedése nem tudta ellensúlyozni a csökkenő olajár és a magasabb fajlagos kitermelési költség negatív hatását. A fogyasztói szegmens is hozta a tőle elvárt növekedést – emlékeztetett az Equilor Befektetési Zrt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4334,39 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 2,65 ponttal, 0,06 százalékkal alacsonyabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.