A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,57 pontos emelkedéssel, 40 090,96 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a BUX-index enyhe csökkenését vagy stagnálását várta. A vezető részvények közül az OTP és a Mol árfolyama az elmúlt napok szintjén alakulhat, a Richter féléves jelentése azonban csalódást keltett a befektetők körében, részvényei így az 5 ezer forintos támasz felé csúszhatnak – tette hozzá.
Tóth Bálint, az Equilor elemzője kedvezőnek ítéli a kereskedés kilátásait a BÉT-en, köszönhetően a határidős árak alapján látható pozitív nyugat-európai hangulatnak, valamint az amerikai piacon tapasztalt keddi emelkedésnek. Lát esélyt a Richter erősödésére is, amennyiben az árfolyama nem zuhan be 5 ezer forint alá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,08 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 40 037,39 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 1,22 százalékkal 2976 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,26 százalékkal 12 020 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal 422,50 forintra gyengült, forgalma 71,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 2,24 százalékkal 5025 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.