módosítás Betömték Pakson az iparűzési adó elvonása miatt keletkezett lyukat A város 1,388 millárd forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Agrárminisztérium Az agrártárca megelégelte a pánikkeltést a szennyezett kukorica kapcsán Feldman szerint a feszültségkeltéssel nem lesz feloldva az ukrán árukra kivetett importtilalom. Videó
újlakás-piac Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet. Videó
vasút Akcióterv a gyakorlatban: a MÁV közel 20 milliárd forintot költ a pályák fejlesztésére Mintegy 27 kilométernyi pályaszakasz újulhat meg december elejéig. Videó VG
aflatoxin Gabonapiac: a lisztáremelés átment, a toxinos kukoricát még mindenki emészti Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete. Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete.
Partnerség Együttműködik az MBH Bank és a Bank of China Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank. Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank.
karrier Hat perc után mondott fel egy magyar dolgozó – ez volt az indok Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez. Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez.
Salgótarján Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
halgazdálkodás Mentőövet dobnak a halgazdálkodóknak – Hárommilliárd forintra lehet pályázni Hektáronként évi negyvenezer forint lehet a támogatás.
önkormányzat A kormányhivatalok alá rendelik a jegyzőket? – megszólalt Navracsics Tibor Szokatlan kezdéssel nyitott Gödöllőn a miniszter.
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
e-kereskedelem Először kínálna Európában szuperalkalmazást a Viber, magyar start-up partnere is van Az Ázsiában sikeres modell Európát még nem hódította meg.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
12:51 együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
18:20 Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár Eurómilliók a Bálnában: megnyílt a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár
16:59 versenyképesség Orbán Balázs: ha Magyarország versenyképes akar maradni, az EU-tól független utakon kell járnia
együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Február 21.szerda 21:00 mesterséges intelligencia (MI) Felfegyverkezhetünk a gyomorrák ellen – mesterséges intelligenciávalVideó VG Magyar gazdaság
Február 21.szerda 19:22 Építési és Közlekedési Minisztérium Ugrásszerűen fejlődhet Debrecen keleti része VG Magyar gazdaság
Február 21.szerda 18:23 Byd A BYD megígérte, hogy a legfejlettebb technológiát hozza el SzegedreVideó Nagy Péter Autó
Február 21.szerda 16:33 Cofidis Hitel Monitor Többen akarnak utazni, mint lakást felújítani idénVideó S. T. Magyar gazdaság
Február 21.szerda 16:20 repülőgép Ilyen, amikor eltörik a repülőgép szárnya a levegőben – videóVideó Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 21.szerda 15:54 pps Budapest fejlettebb lenne, mint Bécs vagy Stuttgart? – ezt állítja az egyik uniós intézmény Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 21.szerda 14:49 gazdasági növekedés NGM: Magyarország a mesterséges intelligencia terén is vezető szerepre törekszik K. B. G. Magyar gazdaság
Február 21.szerda 12:58 mobilapplikáció Nem jön többet a gázleolvasó, ha nem akarunk otthon várakozni VG Magyar gazdaság
Február 21.szerda 11:34 hazai kkv Javában zajlik az elektromosautó-pályázat: a vállalkozások is látják az előnyöket Zováthi Domokos Magyar gazdaság
Február 21.szerda 10:19 munkaeropiac Aki dolgozni akar, annak segítő kezet nyújt a kormány VG/MTI Magyar gazdaság