módosítás Betömték Pakson az iparűzési adó elvonása miatt keletkezett lyukat A város 1,388 millárd forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Agrárminisztérium Az agrártárca megelégelte a pánikkeltést a szennyezett kukorica kapcsán Feldman szerint a feszültségkeltéssel nem lesz feloldva az ukrán árukra kivetett importtilalom. Videó
újlakás-piac Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet. Videó
vasút Akcióterv a gyakorlatban: a MÁV közel 20 milliárd forintot költ a pályák fejlesztésére Mintegy 27 kilométernyi pályaszakasz újulhat meg december elejéig. Videó VG
aflatoxin Gabonapiac: a lisztáremelés átment, a toxinos kukoricát még mindenki emészti Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete. Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete.
Partnerség Együttműködik az MBH Bank és a Bank of China Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank. Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank.
karrier Hat perc után mondott fel egy magyar dolgozó – ez volt az indok Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez. Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez.
Salgótarján Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
halgazdálkodás Mentőövet dobnak a halgazdálkodóknak – Hárommilliárd forintra lehet pályázni Hektáronként évi negyvenezer forint lehet a támogatás.
önkormányzat A kormányhivatalok alá rendelik a jegyzőket? – megszólalt Navracsics Tibor Szokatlan kezdéssel nyitott Gödöllőn a miniszter.
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
e-kereskedelem Először kínálna Európában szuperalkalmazást a Viber, magyar start-up partnere is van Az Ázsiában sikeres modell Európát még nem hódította meg.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
12:51 együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
18:20 Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár Eurómilliók a Bálnában: megnyílt a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár
16:59 versenyképesség Orbán Balázs: ha Magyarország versenyképes akar maradni, az EU-tól független utakon kell járnia
együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Február 20.kedd 9:48 quaestor Vádmódosítást nyújtott be a Quaestor-ügyben az ügyészség Dénes Zoltán Magyar gazdaság
Február 20.kedd 9:33 munkaerőpiac Elárulta a kormány, hogyan vonna be még 300 ezer embert a munka világába Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 20.kedd 9:01 gdp Ezt is megértük: fényesen látják a magyar gazdaság jövőjét Brüsszelben Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 20.kedd 8:39 Észak-atlanti Szerződés Itt a fordulat: jövő héten dönt a Fidesz-frakció Svédország NATO-csatlakozásáról Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 19.hétfő 21:48 Ukrajna Nagy István: minden eszközzel megvédjük a gazdák érdekeit VG Magyar gazdaság
Február 19.hétfő 18:09 Németország Kitörési lehetőséget jelenthet Magyarországnak a kínai tőke – VG PodcastVideóPodcast Járdi Roland Magyar gazdaság VG PODCAST5 perc
Február 19.hétfő 18:06 SPAR Magyarország A saját márkás, olcsóbb termékek fogynak leginkább a magyar boltokban VG Magyar gazdaság
Február 19.hétfő 17:56 Munkavállalás Sok cégvezető kerülhet nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény miatt Gergely Máté Magyar gazdaság
Február 19.hétfő 17:43 lakásbiztosítás Lakásbiztosítási kampány: több tízmilliárdos az újraosztható torta Barát Mihály Tamás Magyar gazdaság
Február 19.hétfő 15:52 Bank of China Vesztegetéssel vádolják a Bank of China volt elnökét VG/MTI Magyar gazdaság